göncz Árpádné
Őrsiék szobrot állítanak a "kivéreztetett" II. kerületben a Göncz-házaspárnak
A Göncz-házaspár emlékét megörökítő köztéri szobor elkészítésére írt ki pályázatot a II. kerületi Önkormányzat. A szobor a Vérhalom térre kerül, ahol Göncz Árpád és Göntér Mária Zsuzsanna 2000-től halálukig éltek – írja közleményében a Göncz Árpád Alapítvány. De vajon miért ilyen fontos az egykori köztársasági elnök emlékművének elkészítése a "kivéreztetett önkormányzat" számára? Őrsi Gergely tavaly még azzal indokolta a tervet, hogy nem felejthetik Árpi bácsi "huncut pillantását", nem tudnak és nem is akarnak elszakadni tőle. Pedig számos kérdés felmerül az egykori köztársasági elnökkel kapcsolatban. Ilyen például a taxisblokádban játszott szerepe, vagy éppen az, hogy Gönczöt a kommunistából liberálissá lett Vásárhelyi-féle ötvenhatos brigádon kívül minden egykori forradalmár és szabadságharcos furcsállta, lenézte, gyűlölte, ki-ki a vérmérséklete szerint. Nem értették, hogyan követett el ekkora pálfordulást. De Őrsiéknek úgy tűnik, mindez nem számít: Árpi bácsiéknak szobrot állítanak, akkor is, ha állításuk szerint a gonosz kormány kivéreztette az önkormányzatokat... Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.