gyerekek szexualizálása
Kocsmai igazságok – Miről is beszélünk, amikor a pedofília kifejezést használjuk?
A gyerekek ellen rengeteg bűncselekményt lehet elkövetni, és rengeteg olyan szörnyűséget, ami sajnos nem bűncselekmény, csak legfeljebb morálisan elítélendő. És hasonlóan így van ez a kamaszok, a 14–18-as korosztály esetében is, akik ugyanúgy célpontjai mindenféle, sok esetben kifejezetten szexuális bűncselekménynek és persze a woke agymosásnak. Miközben pedig egyes felnőttek és a közösségi média a szexualitással és a mindenféle furcsa identitásokkal zaklatják a gyerekeket, elvesznek az emberi lét legszebb élményei, az intimitás, az igazi szerelem. Normalitás nélküli világ létrejöttéhez asszisztáltunk, ideje lenne felébrednünk. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után