gyulai pedofilbotrány
Megtaláltuk a gyulai pedofil jobbikos eldugott kertjét, ahova rendszeresen vitt gyerekeket (Videó)
Tudnia kellett a Jobbiknak gyulai tagjuk zűrös múltjáról és ferde hajlamáról, ugyanis már több mint 20 évvel ezelőtt is felmerült, hogy a gyerekeket, főként a fiatal fiúkat szereti a karateedző. Voltak szülők, akik panaszt tettek az iskolában, ahol H. László tanított, mert tapogatta, simogatta a gyerekeket és olyan diák is volt, akit a szülei kimenekítettek és békéscsabai iskolába írattak át. A Jobbik – amelynek gyulai elnöke a sajtóban több helyen elismerte, hogy régi, jó ismerőse H. – mindezek ellenére folyamatosan tolta előre a Békés megyei városban: még önkormányzati képviselőjelöltként is indították 2019-ben. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után