halálos gázolás
Az Iszlám Állam vállalta magára a Tádzsikisztánban történt halálos gázolást
Halálra gázolta egy személygépkocsi egy héttagú kerékpáros turistacsoport négy külföldi tagját vasárnap Tádzsikisztán déli részén. A cserbenhagyó sofőr elfogására országos hajszát indítottak, amelynek során a rendfenntartó erők agyonlőttek két embert - közölték a közép-ázsiai ország hatóságai. Időközben az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a történtek elkövetőjeként.Itt az Uber önvezető autóinak első áldozata, halálra gázoltak egy amerikai nőt
Az Uber minden önvezető autójának tesztjét felfüggesztette, mivel a cég robotautója halálra gázolt egy gyalogost Tempében, Phoenix külvárosában. Az Uber szerint ez az első fatális gyalogosbaleset, amelyet önvezető autó okozott.Vonatgázolás történt Szatymaznál, egy nő a helyszínen életét vesztette
Pótlóbusz szállítja az utasokat szombaton délelőtt Szatymaz és Kistelek között, ahol korábban baleset történt - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform.Halálra gázoltak egy gyalogost Salgótarján belterületén
Halálra gázoltak egy nőt a salgótarjáni Füleki úton szombat este - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.Ketten meghaltak Szolnoknál autóbalesetben
Személygépkocsi ütközött össze egy mikrobusszal Szolnok közelében szerda este, a balesetben ketten meghaltak - közölte a rendőrség a honlapján.Előzetesbe került az egyik cserbenhagyó gázoló
A Kaposvári Járásbíróság elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki autójával halálra gázolt egy gyalogost péntek este Balatonbogláron, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az autó két utasa szabadlábon védekezhet - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.Ajánljuk még