hargita megyei tanács
Értelmetlen román agresszió Úzvölgyén – Borboly Csaba szerint ha visszaállítják az eredeti megyehatárokat, akkor lebontják az erőszakkal felállított román emlékművet (PS-videó!)
Nem nyugodtak meg a román hatóságok az úzvölgyi katonatemetőt feldúló csütörtöki, a hathatós segítségükkel elkövetett támadás után - erre utal, hogy a PestiSrácok.hu helyszíni tudósítóinak információi szerint pénteken délután is rohamrendőrök védték a kegyhelyet, holott onnan már lényegesen korábban távozott a pogromban részt vevő tömeg. Egyelőre nem tudni, hogy a karhatalom meddig akarja fenntartani a készültséget a temetőnél. Csíkszeredában riportereink beszéltek olyanokkal is, akik szerint elképzelhető, hogy a szombati búcsú után, a vasárnap induló, az ezeréves határhoz tartó zarándoklat érintené Úzvölgyét is. Ez lényegesen nagyobb magyar tömeget jelentene, mint az a néhány száz futballhuligán, illetve a velük tartó lumpenek, akik csütörtökön betörtek a temetőbe. Pénteken rövid interjút adott lapunknak Borboly Csaba, aki elmondta, hogy a fotók, videók elemzése alapján egyértelmű: a csendőrség cserbenhagyta a csendben tiltakozó magyarokat, és a román garázdákat segítette. A Hargita Megyei Tanács elnöke szerint Hargita és Bákó megye határának eredeti állapotba visszaállítása – a bürokratikus átrendezés adott alapot a román provokációnak – még mindig megoldhatná a helyzetet, és ismét rend lehetne a temetőben. Borboly Csaba szerint ha ez sikerülne, akkor a Hargita megyei illetékesek lebontatnák a csütörtökön erőszakkal felszentelt román emlékművet. A politikus szerint a román provokátorok célja az volt, hogy megleckéztessék a székelyeket, de úgy értékelte: ez nem sikerült nekik, a magyarok tovább küzdenek jogaikért, életükért az ősi földön. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban