Pesti Srácok

Jogerős bírósági ítélettel vették el Hargita megyétől a Békás-szorost

Jogerős bírósági ítélettel vették el Hargita megyétől a Békás-szorost

10 év után eldőlt a székelyföldi Békás-szoros hovatartozásának kérdése. A Ploiesti-i Táblabíróság jogerős ítéletében a moldvai félnek adott igazat, ami azt jelenti, hogy a hagyományosan Székelyföldhöz tartozó Békás-szoros a jövőben Moldvához tartozik. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.

A táblabíróság elfogadta Almásmező, valamint Neamt megye önkormányzata, prefektusa és kataszteri hivatala fellebbezését, ugyanakkor megalapozatlannak tartotta és elutasította Hargita megye önkormányzata és prefektusa belépését a perbe, és megváltoztatta az egy évvel ezelőtt kimondott elsőfokú ítéletet, amely a székelyföldi feleknek kedvezett. A csütörtöki ítélet közel tíz évi pereskedést zár le.

A hagyományosan Székelyföldhöz tartozó Békás-szoros, és a körülötte fekvő 700 hektáros terület hovatartozása azt követően vált kérdésessé, hogy egy 1996-ban elfogadott törvény előírta a települések határainak rögzítését a kataszteri iratokban. 1998-ban a két megye kataszteri hivatala azt rögzítette egy jegyzőkönyvben, hogy a nagy turisztikai potenciállal rendelkező terület Almásmezőhöz tartozik, és ezt a jegyzőkönyvet Gyergyószentmiklós akkori alpolgármestere is aláírta. Ennek a jegyzőkönyvnek a megsemmisítésére és a megyehatár kiigazítására irányultak az ezt követő székelyföldi kezdeményezések. 2012-ben megyeközi bizottság vizsgálta meg az ügyet, megállapítván, hogy mind a hargitai, mind a neamti fél ragaszkodik az álláspontjához, és magának követeli a vitatott területet, így a bíróságon folytatódik az ügy. A pert többszöri áthelyezés után 2013-tól a Prahova megyei törvényszék tárgyalta, amely tavaly júniusban mondta ki a Hargita megye számára kedvező ítéletet. Az első fokon eljáró bíróság Gyergyószentmiklós és Hargita megye számára kedvező módon jelölte ki a megyehatárt. Ezt az ítéletet változtatta meg jogerős határozatában a Ploiesti-i Táblabíróság.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta: rendkívüli jogorvoslatért fognak folyamodni, ha megkapják az ítélet megindokolt változatát. A tanácselnök sérelmezte, hogy a Hargita megyei önkormányzatot és Hargita megye prefektusát kizárták a perből. Hozzátette: a per során Gyergyószentmiklós kevésbé volt aktív, és az egész bizonyítási eljárást a Hargita Megyei Tanács jogászai végezték.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a politikus. Azt is hozzátette, hogy tudomása szerint egyik peres fél sem kérte a Hargita megyei önkormányzat kizárását. Borboly Csaba hozzátette: a megyei tanács kizárása azért törvénytelen, mert több jogszabály is előírja, hogy a megyék határtelepüléseinek a határvitáit a megyei önkormányzatok bevonásával kell rendezni.

Forrás: MTI; Vezető kép: Székelyhon

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.