harján dávid
Antiszemita szoci és Horn Gábor embere a II. kerület két új favoritja – Őrsi Gergelyék ismét „alkottak”
Hiába ígérte Őrsi Gergely (MSZP) II. kerületi polgármester és hiába halljuk a baloldaltól is az előválasztási kampányban, hogy pártkatonák helyett a szakma által elismert szakembereket neveznek ki az intézmények élére, a gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja. Mindezt Gór Csaba fideszes önkormányzati képviselő írta közösségi oldalán. A II. kerület ugyanis a napokban egy szocialista pártkatonát, valamint egy, a volt SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor szűk köréhez tartozó személyt választott meg két fontos önkormányzati cég élére, mindezt úgy, hogy egyiküket még az illetékes bizottság sem találta a legalkalmasabbnak jelöltnek. A határozatot zárt ülésen tárgyalták; az előterjesztők között az az Amerikából ejtőernyőztetett Daniel T. Berg volt, aki a CEU-tüntetések felforgatójaként lett ismert, majd vált a Momentum vezetőségi tagjává, hogy aztán a II. kerület alpolgármesteri székében landoljon, miután kaposvári lokálpatriótaként nem sikerült mandátumot szereznie. Berg egyébként a napokban vette feleségül azt a Cseh Katalint, aki 4,8 milliárdos pénzcsapot működtetett, ezzel kapcsolatban pedig költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást az ügyben. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.