harmadfokú eljárás
Tíz év után jogerős ítélet születhet szerdán a Szeviép-perben
Tíz évvel a Szeviép-csődje és félezer kis családi vállalkozás tönkremenetele után szerdán akár jogerős ítélet is születhet a Szeviép-perben. A Kúria döntése nyomán az utolsó szót nem Szegeden, hanem Pécsen mondhatják majd ki. A csődbűncselekménnyel vádolt volt cégvezetőket első fokon még több év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon azonban a Szegedi Törvényszék bírói tanácsa azt mondta, a vállalkozók bűnössége nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, és bizonyíték hiányában mindhármukat felmentette. Az ítéletet közfelháborodás követte, amit tovább fokozott a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, amely bemutatta, hogy az ítélkező bírók több szálon kötődnek a szegedi önkormányzathoz, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, sőt, még a vádlottak védőihez is. Az ügyben vizsgálatot folytatott az Országos Bírósági Hivatal, három bíró ellen a mai napig tart a fegyelmi eljárás, a Szegedi Törvényszék elnökét pedig menesztették. A Kúria úgy döntött, hogy elveszi Szegedtől az ügyet, ezért a harmadfokú eljárásra a Pécsi Ítélőtáblán kerül sor. A Csongrád Megyei Főügyészség a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatására tett indítványt, harmadfokon nem orvosolható eljárási hibák miatt. Persze erről a táblabíróság dönt majd. Szabó Bálint jogász, a Szeviép-károsultak képviselője egy nappal a tárgyalás előtt közösségi oldalán azt írta, a károsultak az ügyészség álláspontját osztva csak és kizárólag a letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást tartják elfogadhatónak. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után