határtalan bűnözés
Mindenkinek joga van tudni, milyen jövő előtt állunk! - Bayer Zsolt és Földi László mutatta be Ulfkotte utolsó könyvét (videó!)
Kapitulálni fog a német rendőrség a migránsbűnözőkkel és a muszlim szélsőségesekkel folytatott harcában, polgárháborús helyzet alakulhat ki egész Nyugat-Európában, hiszen belátható időn belül többségbe kerülnek az iszlám követői – hangzott el Udo Ulfkotte és Stefan Schubert Határtalan bűnözés című oknyomozó kötete magyar kiadásának bemutatóján, amelyen Bayer Zsolt publicista és Földi László, a polgári hírszerzés volt műveleti igazgatója vitatta meg a könyv megállapításait. A Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben tartott fórumon Bayer Zsolt a tavaly elhunyt Ulfkottéről elmondta: ő a mi közösségeinket rádöbbentette a valóságra, míg a másik oldal folyamatosan diszkreditálni, betiltani próbálta a szerzőt a "szólásszabadság" nagyobb dicsőségére. Földi László megjegyezte: bár eddig is kimondtuk, hogy invázió folyik, ami polgárháborúhoz vezethet, a migránsbűnözésről szóló, hivatkozásokkal bőségesen alátámasztott tényfeltáró könyvet olvasva rádöbbent, eddig "mennyire szoftosan fogalmaztunk." A Szarvas Szilveszter által vezetett vita résztvevői megállapították: Magyarország és az egykori vasfüggöny keleti oldalán élő népek még nem veszítették el képességüket az önvédelemre, az egykori Európa ezért itt él majd tovább. A magyarul portálunk által kiadott könyv megvásárolható a PestiSrácok,hu internetes boltjában. Nézze meg a bemutatóról készült videónkat!Határtalan (migráns)bűnözés - Bayer Zsolt és Földi László mutatja be a PS kiadásában megjelent Ulfkotte-könyvet (élő 12 órakor!)
"De hát én csak egy nőt vertem agyon" - ez, az Ausztriában barbár gyilkosságot elkövetett migráns védekezésnek szánt horroridézete is szerepel a hazánkban most megjelent, a PestiSrácok.hu által magyarul kiadott Udo Ulfkotte és Stefan Schubert Határtalan bűnözés című oknyomozó kötetében, amelyet Bayer Zsolt publicista és Földi László, a polgári hírszerzés volt műveleti igazgatója ma délben mutat be Budapesten, a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. A könyvbemutatót a PestiSrácok.hu élőben közvetíti. A 12 órakor kezdődő sajtóeseményt Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője nyitja meg, majd Szarvas Szilveszter, portálunk főszerkesztő-helyettesének moderálásával Bayer Zsolt és Földi László beszél Ulfkotte és Schubert migránsbűnözésről szóló könyvéről, a bevándorlás miatt a műben is háborús helyzetnek minősített európai helyzetről.Ajánljuk még