Magyarországra szállították az eltűnt szentesi nő feltételezett gyilkosát (Videó!)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 24. A magyar rendőrök az osztrák hatóságtól csütörtökön átvették D. Lajost, akit Magyarországra szállítottak, gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi közlése szerint az Életvédelmi Osztály munkatársai nemrég megtalálták a 2006 júliusában szentesi albérletéből eltűnt édesanya földi maradványait. A nő korábbi élettársa – a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Lajos – a bíróság európai elfogatóparancsa alapján Olaszországban volt őrizetben. A férfit a nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatását – írta a Police.hu.
Több mint ötvenötezer lengyel tért vissza a LOT hazaszállító akciója soránPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 5. Több mint ötvenötezer lengyel tért haza a LOT lengyel állami légitársaság vasárnap végetérő hazaszállító akciójában - közölte a lengyel külügyi tárca. A repülőgépeket ezentúl a kínai védőeszköz szállítására használják fel.
Kétszáznegyven, a járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyar térhetett hazaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 2. Csütörtökön kétszáznegyven, a koronavírus-járvány miatt Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. Az érintettek délután megérkeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.