hegedűs dániel
Soros egyik embere szerint Magyar Péter gyengíteni tudja Magyarországot
Magyar Péternek megvan a lehetősége arra, hogy gyengítse az ellenzéket, amelyet rendszeresen kritizál– véli Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund magyarországi elemzője a Die Welt beszámolója alapján. A szakértő a baloldal új messiásának gyengeségét abban látja, hogy narratívája visszafogott, és valójában nem is hiteles.Magyarázkodásba kezdett a Lánchíd kivitelezője
Amint arról mi is beszámoltunk,Karácsony Gergely és a főváros korábban azt kommunikálta, hogy szerintük nincs időbeli összefüggés a Lánchíd felújítása és az A-Híd Zrt. részéről Vig Mór cégének (Sunstrike Hungary Kft.) irányába történő kifizetések között, hiszen az A-Híd és a Sunstrike közötti utalások időben megelőzik a főváros az első, Lánchíddal kapcsolatos kifizetéseit, illetve magát a szerződéskötést is. A kivitelező cég válaszul kínos magyarázkodásba kezdett.A Kehi-jelentés bizonyítja, hogy a Városháza pénzét vették fel
Karácsony Gergely és a főváros korábban azt kommunikálta, hogy szerintük nincs időbeli összefüggés a Lánchíd felújítása és az A-Híd Zrt. Vig Mór cégének (Sunstrike Hungary Kft.) irányába történő kifizetések között, hiszen a A-Híd és a Sunstrike közötti utalások időben megelőzik a főváros az első, Lánchíddal kapcsolatos kifizetéseit, illetve magát a szerződéskötést is. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint viszont van.Tovább gyűrűzik a Lánchíd-botrány, újabb gyanús összefonódásra derült fény
Gyanús kapcsolatra akadt a Mandiner a több százmilliós számlagyár működtetésével is gyanúsított Vig Mór, valamint a Lánchíd-botrány új szereplője, Hegedüs Dániel ügyvéd között. Utóbbi ügyvédi irodája ugyanazon a címen található, mint Vig cége, a Sunstrike Kft., amelyhez másfélmilliárdnyi Lánchíd-pénz áramlott. A lap szerint mindez további kérdéseket vet fel a baloldalt és a főpolgármestert „karcolgató” baloldali korrupciós ügy kapcsán.A Lánchíd-botrány új érintettje is kapott félmilliárd forintot – Karácsony Gergely továbbra is hallgat
Egy újabb kulcsfigura bukhatott bele a százmilliós számlagyár működtetésével gyanúsított Vig Mórhoz köthető Lánchíd-botrányba – értesült a Mandiner. A lap információi szerint ugyanis a praxisától eltiltott jogász mellett egy másik ügyvéd, Hegedűs Dániel is óriási összeget, ötszázmillió forintot vehetett fel készpénzben a Lánchíd felújítását végző cégtől érkezett pénzekből.Ajánljuk még