hegedüs géza
Hegedüs Géza bomlasztott, jelentett, a III/III-hoz is beajánlották – ma iskola viseli a nevét
„Kijelentette, hogy [...] elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. [...] Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.” Hegedüs Géza író ügynöki feladata a londoni magyar emigráció bomlasztása, megfigyelése volt. Ennek eleget is tett, még könyvet is írt a témában. Bár munkájával elégedettek voltak a hírszerzésnél, 1964-ben kizárták, mert hasznosabbnak vélték Magyarországon bevetni. Ezért javasolták átadását a III/III-nak. Hegedüs Géza rosszindulatú jelentéseket tett Ignotus Pálról, Faludy Györgyről, amúgy a Kádár-rendszer minden kiváltságát élvezte. Ma általános iskola viseli a nevét. Még terve is volt Ignotusék lejáratására – Hegedüs Géza író önként lett az állambiztonság ügynöke
Nem kényszerítették, nem zsarolták, nem is kecsegtették - úgy fest, Hegedüs Géza elhivatottságból lett a kádári állambiztonság ügynöke. Az író lépését teljesen menthetetlenné teszi, hogy a most, általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint már jóval 1956, a tisztességes kommunisták utolsó ébredése után csatlakozott a hálózathoz. Hegedüs a jelentések szerint szívesen részt vett a nyugati, elsősorban angliai magyar ellenzék bomlasztásában, lejáratásában, még külön tervekkel is előállt. A háttérben mentora, a szovjet őrnagy-író Illés Béla, és annak rettegett segédje, a felfegyverzett Gogolák elvtársnő (Wagner Anna) is feltűnik.