herczeg zoltán
Deák Dániel szerint Herczeg Zoltánt tartóztatták le drogvisszaélés vádjával
Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre. A férfi letartóztatását vasárnap elrendelték, mivel lakásán jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak – tudta meg a Magyar Hang. A lap szerint a divatszakmában ismert gyanúsított ellen– aki úgy tűnik egybeesik a politikai életben is hangos tervezővel– a hatóság kiterjedt nyomozást folytat, mivel felmerült, hogy H. kereskedett is a droggal. Ennél is pikánsabb, hogy a lap szerint a közéletben ismert nevek is felmerültek, de a rendőrség cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy politikusokról vagy újságírókról van szó. Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője megnevezte az érintettet, aki szerinte Herczeg Zoltán.Herczeg Zoltán a Karikó-ügyről: ma is egy utolsó, szar házmester ország vagyunk, fényévekre Európától!
Herczeg Zoltán ismert divattervező a Facebookon gyalázta a magyarokat azzal a kijelentésével, amellyel egyébként kiállt Karikó Katalin mellett. A Fidesz szimpatizánsait csicskahadnak nevezi, és minősíthetetlen jelzőket használ.Herczeg Zoltán kiakadt a Momentumra
Herczeg Zoltán divattervező, közszereplő meglehetősen keresetlen szavakkal illette az újpesti Momentumot. Úgy tűnik, az összefogás asztalánál nem fér el mindenki.Több tíz embert buzdított Hadházy Ákos az MTVA előtt szombaton (PS-videó)
Kampányzáró eseményt szervezett május 25-én szombaton Hadházy Ákos. Az esemény felütése azonban becsapós volt, hiszen nem az EP-kampányt zárták le ezzel, hanem az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésnek lett hivatalosan is vége. Hadházy Ákos nem mondta el, hogy pontosan mennyi aláírást sikerült gyűjteni, de állítólag elérte a célját, mert azt szerette volna, ha “nagyon sok” jön össze. Az eseményen felszólalt az O1G-s divattervező, Herczeg Zoltán, aki hosszasan sorolta, hogy mit vett el a kormány a magyaroktól, de szót kapott Márki-Zay Péter is, aki portálunknak elmondta: nem az a lényeg, hogy hányan vannak a rendezvényen, hanem hogy mi az üzenet. Erre az üzenetre az EP-választások előtt egy nappal körülbelül 50 ember volt kíváncsi.Nagyot koppant Amerikában az O1G-s Herczeg Zoltán
Három hónap után Herczeg Zoltán rájött, hogy Magyarország nem is olyan rossz hely. A kormányellenes agitátor erre azután jött rá, hogy Amerikában próbált üzletet indítani - sikertelenül.Márki-Zay Péternek még az öltöztetője is csak hazudja a sikert
Látta már a kedves olvasó a 2019-as Abu Dhabi-i speciális olimpián szerepelt magyar csapat formaruháját? Nem? Sajnálhatja, mert elképesztő sikert ért el vele Herczeg Zoltán ruhatervező, kormányellenes agitátor, valamint a két szerep ötvözeteként Márki-Zay Péter öltöztető lakája. Herczeg minden erejével próbál betüremkedni az ellenzéki cirkuszra vetülő fénycsóvába, de ez a mostani "sikere" valójában pontosan méltó az álhírgyáros ellenzékhez. Még mindig a sírás és a nevetés közt tépelődünk.Ajánljuk még