Csalás és "félreérthető videók" a DK-hoz köthető gyermektáborban Magyar ugar 2024 március 12. Hatalmas botrányokat rejteget a DK a párt romaügyi szakértőjéhez is köthető gyermektábor körül. A működtető szervezet ellen mutyigyanús ügyek miatt eljárást folytatnak, milliós tételek tűntek el, de ami talán még durvább, hogy olyan videók is napvilágra kerültek, amelyeken az látható, ahogyan a felügyelők enyhén szólva is félreérthető módon nyúlnak a lánygyerekekhez, akinek pedig ez nem tetszik, az szerintük egyszerűen "nem tudja értékelni a roma népszokásokat".
Olvassa el a DK-s Herfort Marietta közleményét, ha tudni akarja, hogyan mosná a magyarok agyát egy baloldali kormány és hogyan tenné Magyarországot a tolerancia pokláváPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 március 10. Aggodalomra ad okot, hogy a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés tovább erősödött Magyarországon és érdemi előre lépés a romák életkörülményeinek javítása terén nem történt – a DK-s Herfort Marietta szerint erre világít rá az Európa Tanács nyilván cseppet sem elfogult, csak a tényekből kiinduló, a „rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottságának (ECRI)” Magyarországot vizsgáló legújabb jelentése is. A jelentés kapcsán kiadott DK-s közlemény mindent tartalmaz arról, milyen szöveggel mosná a magyarok agyát a toleranciára hivatkozva egy baloldali koalíció, hogyan keltene hamis bűntudatot a társadalomban mindenféle légből kapott tanulmány alapján, így ezt most szóról-szóra közöljük. Kellemes elborzadást!
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.