hidegfront
Viharokkal, orkán erejű széllel tér vissza a tél - kiadták a riasztást
Másodfokú riasztásokat is kiadtak több járásra a viharos szél miatt pénteken délelőtt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét érintően vannak másodfokú riasztások. Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben az erős szél miatt.Jön a tél: hétvégén óraállítás, hétfőtől hidegfront
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, ami azt jelenti, hogy vasárnap hajnali 3:00-kor 2:00-ra tekerjük vissza az óra mutatóját. Az Európai Parlament ugyan döntött róla, hogy egész Európában eltörlik az óraállítást, erre 2021-ig még várni kell. Az óraállítás a kisgyermekek és az idősek szervezetét, bioritmusát zavarja meg leginkább. Az átállást megkönnyítheti, ha csütörtöktől, azaz mától fél órával később megyünk aludni, vasárnap pedig már a téli időszámítás szerint, a korábban megszokott időben. Az előrejelzések szerint hétfőtől egy markáns hidegfront is megérkezik fölénk, vagyis a jövő héttől minden szempontból beköszönt a tél.Hidegfront érkezik a jövő héten
Hétfőn napközben még melegebb lesz, kedden viszont egy hidegfront hoz lehűlést, a hét második felében azonban többfelé is lehetnek 20 fok körüli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Zivatarokkal érkezik kedden a hidegfront
Zivatarokkal érkezik kedden a hidegfront. Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: hétfőn tetőzött a kánikula, kedden a hőség visszaszorul az ország délkeleti harmadára, huszonhét Celsius fok feletti napi középhőmérséklet már csak a Tiszántúlon várható. A hőmérséklet hajnalban tizennyolc és huszonnégy fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet huszonöt és harmincöt fok között alakul, miközben nyugaton lesz hűvösebb.Heves zivatarokkal érkezik vasárnap a hidegfront
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a zivatarveszély miatt vasárnapra az egész országra figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Békés és Csongrád megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.Ajánljuk még