hun-ve-kutatás
Itt vannak a részletek! - A világ egyik legalaposabb, magyar kutatása igazolja, hogy az oltás megvéd a halálos fertőzéstől
Nagyon fontos részletek derültek ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közreadott összefoglalóból arról a november végén lezárult kutatásról, amely az oltások hatékonyságát vizsgálta. Két hete jelent meg a kormányzati koronavírus-portálon a 3,7 millió beoltott magyar adataiból elkészített, s a Clinical Microbiology and Infection angol nyelvű orvostudományi szakportálon közölt tanulmány összegzése, amiből kiderült, a védőoltás 88-98 százalékra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89 százalékra a fertőzéssel szemben, s a védekezésben gyakorlatilag minden Magyarországon beadott vakcinatípus hatékony. Most - magyarázattal ellátva - ismertté váltak a tanulmány megállapításai, melyek többek között egyértelműen cáfolják a Sinopharm-vakcina hatásosságát kétségbe vonó hecckampány állításait. A kutatást Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere indította és vezette. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után