inflation reduction act
Nagy Márton: az USA megküldte gazdasági hadüzenetét Európának
Joe Biden amerikai elnök inflációcsökkentési törvénycsomagja lényegében egy gazdasági hadüzenet Európának – írta Nagy Márton gazdaságfejesztési miniszter az Index.hu-n megjelent véleménycikkében. A miniszter többek közt kifejti: a törvénnyel lezárul egy korszakhatár is, mert az USA, amely korábban a globalizációt erőltette a világra, most éppen azzal ellentétes, gazdasági blokkokba tömörülő új gazdasági világrendet akar bevezetni, ezzel párhuzamosan maga alá akarja gyűrni a gazdasági szankciók miatt meggyengült Európát. Nagy Márton szerint hamarosan támogatási verseny fog beindulni, amelynek célja, hogy az USA minél több céget magához csábítson szövetségeseitől, de arra is kitért, mi Magyarország feladata, és mik a lehetőségei ebben az új gazdasági helyzetben. Ajánljuk még
Bíró Zoltán, az MDF alapító elnöke Antallról, Csurkáról és a titkos paktumról a Polbeatben
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.