Pesti Srácok

iráni diákok

Operatív törzs: székekkel dobálóztak és randalíroztak a koronavírusos gyanú miatt karanténban lévő iráni diákok a Szent László Kórházban

Magyar ugar 2020 március 9.
Hétfői sajtótájékoztatóján számolt be a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív vezető és munkatársai a vírussal kapcsolatos új hírekről. Lakatos Tibor ezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy újabb két esetet regisztráltak a rendszerben: egy magyar és egy iráni fertőzött az újabb koronavírusos beteg hazánkban, ezzel kilenc főre emelkedett a betegek száma. Lakatos felhívta a figyelmet arra, hogy egész Közép-Európában emelkedik a koronavírusos betegek száma, valamint kiderült az is, hogy életbe lépett az a korlátozás, amely alapján az észak-olasz repterekről sem a Liszt Ferenc repülőtér, sem Debrecen nem fogad gépeket. Mindez addig marad hatályban, amíg az észak-olasz helyzet nem javul. Természetesen szóba került, az Index által megszólaltatott koronavírusos iráni diákok ügye is, hiszen egyes baloldali médiumok szerint, a magyar hatóságok nincsenek a helyzet magaslatán, amelyet az iráni diákkal történt beszélgetéssel próbáltak alátámasztani. Lakatos Tibor az ügyben feltett kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy az iráni diákok súlyosan megsértették a karantén szabályait, székekkel dobálóztak a folyosón, és nem engedelmeskedtek a közegészségügyi hatóságoknak, ezenkívül a megszólaltatott koronavírusos betegekkel érintkező iráni diákot nem érték el a megadott telefonszámon és email-címen, ezért keresték meg Facebookon, de szó sem volt fenyegetésről.
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.