iskolakezdés
Leleményesek az iskolák a járványügyi védekezésben
Leleményesek az iskolák a koronavírus-járvány elleni védekezésben: van olyan intézmény, amelynek rádión keresztül lehet majd követni a tanévnyitóját. Az udvaron is tartanak majd órákat, a büfében pedig senki nem vásárolhat szájmaszk nélkül – írta a pénteki Magyar Nemzet.Az EMMI nem akarja szabályozni, mikor kezdődjön reggelente az oktatás a fővárosban
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem tervezi, hogy központilag szabályozza a reggeli iskolakezdés időpontját – ezt az ATV Híradó kérdésére közölte a tárca annak kapcsán, hogy a főpolgármester írásban kérte a budapesti iskolafenntartókat: támogassák, hogy 8 óra helyett fél 9-kor vagy 9-kor kezdődjön a tanítás a középiskolákban.Emmi: szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel. A 2020/2021-es tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember elseje, kedd, utolsó tanítási napja pedig 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart majd.Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták évről évre több terhet tettek a szülőkre
A Fidesz szerint Gyurcsány és a szocialisták mindig csak elvették az iskoláktól és a szülőktől is a pénzt, évről évre drágították az iskolakezdést, és a megszorításokkal is több terhet tettek a szülőkre.Kormányzati intézkedésekkel, támogatásokkal segítik a tanévkezdést
Számos kormányzati intézkedés segíti a családokat az idei tanévkezdésben – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt, hogy minden iskolába rendben megérkeznek a tankönyvek az egy hét múlva induló 2019/2020-as tanévre.Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei az iskolakezdésre – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón.Egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez
Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke szombaton, az M1 aktuális csatornán.Fidesz: A balliberális kormányok alatt mindig pénzelvonással, iskolák bezárásával kezdődött a tanév
Jövőre a kormány 606 milliárddal költ többet az oktatásra, mint a baloldal által legutoljára benyújtott költségvetésben - mutatott rá Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Böröcz László kiemelte: nagy a különbség a mostani és a 2010 előtti tanévkezdések között.Niedermüller bemutatta a Policy Agenda legújabb világvége-forgatókönyvét
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy minél hamarabb dolgozzon ki átfogó felzárkóztatási stratégiát a létminimum alatt élő gyermekek és családjaik helyzetének javítására. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke, EP-képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a Policy Agenda néhány napja megjelent kutatása szerint ma Magyarországon 750 ezer gyerek létminimum alatt él.Ajánljuk még
















