istván dániel
Trump új rendeletei miatt patakokban folynak a liberálisok könnyei | Vendéges Hobbista
István Dániel már visszatérő vendég a Hobbistában, és ilyenkor rendszeresen amerikázunk. A téma most aktuálisabb, mint valaha. Trump még két hete sincs hivatalban, máris olyan sorsdöntő rendeleteket írt alá, amik "újra naggyá teszik Amerikát". Deportálás, kormányzati pénzégetés felszámolása és még sok más finomság. Hogy pontosan mi, a mai Hobbistából kiderül.Durva, amit Trump művel… | Vendéges Hobbista
Donald Trump az elnöki beiktatását követő első napon rögtön egy rendelet-cunamit indított el, amivel - nem túlzás. megváltoztatja a történelem folyását. István Dániel, a népszerű amerikai-magyar YouTuber csatlakozott Jeszihez, Szamosi Timihez és Gav Duncanhez, hogy átbeszéljék, milyen fontos döntéseket hozott a régi/új elnök. Természetesen Elon Musk "karlendítése" is szóba került, Barron Trump Biden felé intézett "sutyorgására" is kitért a csapat.GEOrgPOLITIKA: Szíriában az agyoncirógatott új hatalom máris betiltotta a harangozást és a karácsonyi körmenetet
Az iszlamista Haiat Tharir as-Sham szervezet „megkérte” a katolikus templomok papjait, hogy mellőzzék a harangozást, mert az zavarja a muszlimokat és nem tarthatják meg a karácsnyi körmenetet sem, saját biztonságuk érdekében. Más: az amerikaiaknak elegük van Zelenszkijből és Ukrajnából, nem akarják, hogy adópénzeik oda kerüljenek. A mai GEOrgPOLITIKA vendége István Dániel.Amerikában élő magyar influenszer Trump győzelméről: borítékolható volt, ha nincs csalás, Trump visszatér
Bár a liberálisok könnyeket hullajtanak, hogy nem nyert a Demokraták jelöltje, Kamala Harris az amerikai választásokon, a hangulat a tengerentúlon azért rózsásabb annál, mint amit a CNN bemutat. A PestiSrácok.hu István Dánielt, egy Amerikában élő magyar infuenszert kérdezett arról, hogy mit tapasztal most az USA-ban, számítottak-e az emberek arra, hogy Donald Trump visszatér, mit tapasztalt a voksoláson és vajon mik lesznek az első lépései a rági-új elnöknek a beiktatása után. Apropó beiktatás: megtudtuk azt is, hogy már most vannak hírek arról, hogy a liberális oldal azzal próbálkozik hogy Trumpnak keresztbe tegyenek a beiktatásakor.A nép egyszerű gyermeke elnöki járattá alakította a MÁV Fecskéjét – Hardcore Hobbista
Sadiq Khan, a nemzetközi Karácsony Gergely (bár Karácsony Gergely is nemzetközi) ismét polgármester lett Londonban. Igen érdekes korábbi nézeteinek és döntéseinek némileg ellentmondó kampányüzenetei közt szemezgettünk. Magyar Péter eközben lement vidékre, és vagy ő hazudott, vagy a 444, vagy mindketten. Ez az a sztori, amikor állítólag Magyar Péter emberei önkényesen lefoglaltak egy vasúti kocsit, a büfékocsiba tartó embereket pedig igazoltatták. A második részben István Dániel Amerikában élő youtuber volt, akivel az amerikai belpolitika mindennapjairól beszélgettünk.GEOrgPOLITIKA – Az amerikaiak nem akarnak háborút
Brüsszel kardcsörtetése nem hallatszik át az Atlanti-óceánon. Az átlag amerikai választópolgár, főleg a republikánusok nem akarnak egy harmadik világháborút, és ha nem is tekintenek szimpátiával Oroszországra, nem is látnak ellenséget benne – mondta István Dániel, Floridában élő politikai aktivista/vlogger.Ajánljuk még