juan guaidó
Dübörög a kommunista igazságszolgáltatás Venezuelában: Maduro újabb három ellenzéki képviselő ellen emelt vádat hazaárulás miatt
Újabb három képviselő ellen emelt vádat hazaárulás és összeesküvés miatt helyi idő szerint szerdán a Nicolás Maduro elnökhöz hű legfelsőbb bíróság Venezuelában.Patthelyzet alakult ki Venezuelában, a kulcs a hadsereg kezében van
Hatalmas a káosz Venezuelában, és nagyon úgy fest, hogy csak hosszú évek múlva kezd majd el csillapodni. Juan Guaidó, a venezuelai parlament elnöke – aki nem mellesleg januárban ideiglenes elnökké kiáltotta ki magát – leszögezte: véletlenül sem akar konfrontációt, vagyis, hogy emberek, barátok és családok essenek egymásnak nyíltan az utcákon. A héten azonban Guaidó ismét kísérletet lett a jelenlegi államfő eltávolítására. Ha pedig tovább húzódik a válsághelyzet, az könnyen fordulhat át nemzetközi konfliktussá, az amerikai külügyminiszter ugyanis azt pedzegette: nincs kizárva, hogy országa katonákat küldjön Venezuelába a mielőbbi krízishelyzet kezelése érdekében.Mike Pompeo: Az Egyesült Államok kész a katonai beavatkozásra Venezuelában
Az Egyesült Államok szükség esetén kész a katonai beavatkozásra Venezuelában, hogy véget vessen a felfordulásnak – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdai televíziós interjújában. A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington a békés hatalomátadást részesítené előnyben a latin-amerikai országban.Katonai puccsra szólít fel Juan Guaidó ellenzéki vezető Venezuelában
Juan Guaidó ellenzéki vezető, a caracasi parlament elnöke katonai puccsra szólított fel kedden. A politikus jelenleg a fővárosi La Carlota katonai bázison tartózkodik - írja az Euronews.Venezuelai válság – Maduro különleges katonai egységet hoz létre az áram- és vízellátás védelmére
Venezuela áram- és vízszolgáltató rendszerének védelmére különleges katonai egység létrehozását jelentette be pénteken Nicolás Maduro elnök, aki ismételten Washingtont, az ellenzéket és a szerinte dollárral pénzelt terrorista elemeket tette felelőssé a március 7-én az egész országot sötétbe borító áramkimaradásért.Az Egyesült Államok visszahívja valamennyi diplomatáját Venezuelából
Az Egyesült Államok még a héten vissza fogja hívni valamennyi diplomatáját Venezuelából - jelentette be hétfőn este Twitteren Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia irányítója a venezuelai válság mélyülésére hivatkozva tette meg bejelentését. Mint írta: "a döntés tükrözi a helyzet romlását Venezuelában". Hozzátette, hogy ugyanakkor a caracasi amerikai nagykövetség diplomáciai jelenléte immár "kényelmetlenség" volt az Egyesült Államok számára.Amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó: A venezuelai ideiglenes elnök, Guaidó lendületben van
Juan Guaidó, az Egyesült Államok által Venezuela ideiglenes államfőjeként elismert ellenzéki vezető lendületben van - állította John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap az ABC televízió politikai vitaműsorában.Mike Pompeo gratulált a venezuelai Guaidónak a térségben tett diplomáciai erőfeszítéseihez
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményben gratulált Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezetőnek a térségben tett diplomáciai erőfeszítéseihez. Pompeo sikeresnek minősítette Guaidó tárgyalásait.Brüsszel Guaidó szabadságának és sértetlenségének biztosítására figyelmeztet
Minden olyan intézkedés, amely veszélyezteti Juan Guaidó ellenzéki vezető szabadságát, biztonságát vagy sértetlenségét, a feszültségek jelentős fokozódásához vezethet, és a nemzetközi közösség határozott bírálatát váltaná ki - jelentette ki szombaton Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.Ajánljuk még