kalotaszeg
A Jóisten közelében: összefogott az erdélyi falu, így újul meg a sztánai templom (PS-riport)
Bolond időket élünk, de létezik még hit, remény, örökségvédelem és összefogás. A sztánai templom sok-sok éve felújításra szorul, és az erdélyi falu népe együtt látott neki a munkának. A történet középpontjában a fáradhatatlan, köztiszteletben álló tiszteletes, Papp Hunor áll. A XV. században épült gótikus templomot utoljára a XIX. században újították fel, de akad még munka bőven, várják is a felajánlásokat, a mennyezet gyönyörű festett kazettáit „örökbe lehet fogadni”. Az igazán érdekes, hogy a legújabb kutatások szerint az első sztánai templom Árpád-kori lehetett! Felemelő PS-riport Erdélyi E. Péter tollából. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után