kara Ákos
Semjén Zsolt: ami megtart, az a hűség a kereszténységhez és a hazához
Ami megtartott, megtart és meg fog tartani minket, az a hűség a keresztény civilizációhoz és a szuverén magyar hazához – mondta Semjén Zsolt vasárnap, a Győr királyi várossá nyilvánításának 750. évfordulója alkalmából emelt Győr-kereszt avatása előtt. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: az ausztriai településeken felállított Győr-keresztek Európa háláját fejezték ki a városnak azért, mert megállította az oszmán birodalom és így az iszlám hódítását.Több mint 21 milliárd forintból építenek vízi élményparkot Győrben
Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern Városok Program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a fürdőkomplexum alapkőletételén. Gulyás Gergely miniszter az alapkőletételen azt hangsúlyozta, hogy a Győrben lévő fejlesztések és fejlesztési elképzelések a jövőt szolgálják a város számára, amely nem csupán a megye központja, hanem egyfajta gazdasági középpont is Nyugat-Magyarországon.Szijjártó Péter: az első negyedévben nyolc százalékkal bővült a magyar fémipar
Az idei első negyedévben a magyar fémipar teljesítménye nyolcszázalékos növekedést regisztrálhatott – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn, a Wuppermann Hungary Kft. támogatói okiratának átadási ünnepségén.Átadták az ország első családbarát jégcsarnokát Győrben
A 2 milliárd 170 millió forintból épült Nemak Jégcsarnok az első az országban, ahol lehet családi jegyet váltani a családbarát szekcióba, emellett a mérkőzések alatt a gyermekeket sokféle foglalkoztató is várja, köztük olyan is, ahol a korcsolyázás alapjait tudják elsajátítani.Az agrártárca 5,5 milliárd forintot biztosít a kistermelők lehetőségeinek javítására
Kistermelők termelési és értékesítési lehetőségeit javítja egy 5,5 milliárd forint keretösszegű, a nyáron megjelenő pályázattal az Agrárminisztérium, a Vidékfejlesztési program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton, Pannonhalmán, ahol újraindult a Pannonkamra elnevezésű termelői piac.Kormányszóvivő: Átadták a győri Dr. Petz Lajos Parkolóházat
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy Győrben járt, ahol ma átadták a Dr. Petz Lajos Parkolóházat. A parkolóház a Modern Városok Program keretében valósult meg és délutántól nyitva áll mind a betegek, mind pedig a látogatók számára. Az átadáson Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a program keretében 1800 milliárd forintot fizettek ki fejlesztésekre; ez a program becsült költségvetésének csaknem fele.Meg kell harcolni minden értékért ami fontos, ilyen az 1956-os forradalom emlékének ápolása is
"A magyar a szabadság népe, ahogy 1956-ban is meg kellett küzdeni a szabadságért, úgy most is harcolni kell, hogy minden olyan értéket, amely Magyarország számára fontos, meg tudjunk őrizni" – jelentette ki az október 23-ai ünnepi megemlékezésekkel kapcsolatban az előkészületekről tartott sajtótájékoztatón Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.Személyre szabható lesz az energiafogyasztás az okos mérés bevezetésével
Budapest és vidéki városok bevonásával hamarosan megkezdődik a gazdaságos energiafelhasználást támogató okos mérési hálózatot tesztelése. A mintaprojektben 20.000 fogyasztásmérő vizsgálja majd a háztartások, közhivatalok, cégek energiafelhasználását. Ha a hálózat tesztje sikeres lesz, hamarosan minden háztartás élvezheti az okosmérés előnyeit. Az országokban, ahol a rendszert már bevezették, nemzetgazdasági szintű eredményeket tudott felmutatni. Az USA 10 százalékos energiamegtakarítást könyvelhetett el, míg Olaszországban szinte megszűntek a reklamációk. A jövő Magyarországán - ha a kormányzat is rábólint az okosmérés bevezetésére - akár egy telefonos applikáció segítségével, a karosszékből is nyomon követhetjük naprakész fogyasztási adatainkat, és a számláinkat is a tényleges fogyasztás után kapjuk majd, megszűnik az átalány. A portálunknak nyilatkozó szakértő arról is beszélt, a villamosenergia egy százaléka már most is a napelemekből származik, azt azonban egyelőre nem lehet nyomon követni vagy megjósolni, mikor és mennyi energia érkezik a rendszerbe. Németországban a napelemek ugrásszerű elszaporodása után éppen emiatt omlott össze a rendszer. Az okosmérés azonban felkészíti hazánkat az átállásra és egy tisztább, élhetőbb jövőre.Ajánljuk még