karácsony gergely
Láng Zsolt arcpirítónak nevezte Karácsonyék legújabb mutyigyanús tenderét, és válaszokat vár
Láng Zsolt a főváros fideszes frakciójának vezetője nyílt levélben kért magyarázatot a főpolgármestertől Budapest legújabb alacsonypadlós buszbérlésére meghirdetett tenderével kapcsolatban. Ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt Karácsonyék kampányában milyen kiemelt szerepet kapott a felelős gazdálkodás és az átláthatóság kérdése, Láng Zsolt számtalan érdekességre hívta fel a figyelmet a legújabb közbeszerzéssel kapcsolatban. A politikus többek között olyan kérdésekre várt választ, hogy hogyan lehetséges, hogy a győztes céget a BKV tender ajánlattételi határidejének lejárta előtt hét nappal alapították, vagy hogy a főpolgármester nem tartja-e aggályosnak, hogy egy offshore-hátterű cég által alapított vagyongazdálkodó Zrt. lett a nyertes?A főpolgármester-helyettesi tisztség Karácsonyék szerint nem munka, csupán pozíció
Portálunk is beszámolt róla, hogy lemondott tisztségéről Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese. Karácsony Gergely embere döntését azzal indokolta, hogy minden energiájával a kormányváltásra készül. Mindezt Karácsony úgy kommentálta, hogy tiszteletre méltó, hogy Dorosz Dávid a pozíció és tisztség helyett a munkát választja. Erre reagált közösségi oldalán Dömötör Csaba, aki rávilágított arra a szomorú tényre, hogy a balliberálisok szerint a Főpolgármester-helyettesi tisztség nem jelent munkát.Lemondott Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes
Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese a Facebookon jelentette be, hogy lemond tisztségéről. A bejegyzésben azon kívül, hogy köszönetet mondott Karácsony Gergelynek, bejelentette: ezentúl minden energiájával a kormányváltásra készül.Mi szükségük volt Karácsonyra a fővárosiaknak? – Egy felmérés szerint minden népszerűtlen, amit a főpolgármester képvisel
Novemberben végzett reprezentatív felmérést a Portfolio.hu a fővárosiak körében, amely elég kellemetlen és elgondolkodtató eredménnyel zárult - Karácsony Gergely számára mindenképpen. Összességében ugyanis kiderült: Budapest népe nem, vagy alig támogatja a valóságban mindazt, amit Karácsony Gergely és holdudvara erőszakol most a fővárosiakra, azok a fejlesztések pedig, amelyek támadására és megfúrására a főpolgármester politikai pályafutását föltette, rendíthetetlen népszerűségnek örvendenek, mint például az új szuperjátszótér a Városligetben. A felmérés szerint azt már megtanulták a fővárosiak Demszky örökségéből, hogy nem szabad a főpolgármesternek engedni, hogy adót emeljen, kölcsönöket vegyen fel, mert annak a közvagyon privatizációja lesz a vége. A válaszadók ugyanakkor láthatóan abban bíznak: bármit is bénázik Karácsony, az állam majd úgyis menti a helyzetet az utolsó pillanatban...Karácsony levelet írt Orbán Viktornak arról, hogy mit és hogyan kellene tennie
Nem kis önbizalomról tesz tanúbizonyságot, hogy Karácsony Gergely nemes egyszerűséggel úgy döntött: levélben osztja meg magvas gondolatait a magyar miniszterelnökkel arról, mit, hogyan és miért kellene tennie, mert jól látható, hogy a kormány inkompetenciája súlyos károkat okoz. Bezzeg a fővárosi önkormányzat a járvány elleni élharcosa – még akkor is, ha nem. Nos, a levél apropóját egyébként az az európai uniós költségvetés adta, amelyet Magyarország a kifizetések jogállamisági feltételekhez kötése miatt megvétózott. A kormány álláspontja világos, senki sem használhat politikai büntetőeszközként egy jogilag értelmezhetetlen fogalmat; amíg ez a helyzet fennáll, Magyarország nem támogatja a hétéves költségvetést. A főpolgármester viszont még mindig nem érti, miért tartja aggályosnak a kormány – jogi értelemben is – a költségvetés feltételekhez kötését, és hosszan taglalja, hogy szerinte miért utasítja el Orbán Viktor azt a 2800 milliárd forintot, amit az EU nekünk szeretne adni, miközben az önkormányzatokat pedig könyörtelenül sarcolja. Legalábbis a főpolgármester által megfogalmazott levél tartalma szerint.Offshore-gyanús cég nyerhetett a BKV pályázatán
A Budapesti Közlekedési Zrt. még a járvány első hulláma alatt írta ki és bonyolította le a használt buszok bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárást; az eredményhirdetésre nemrégiben került sor. A nyertes kiléte azért is meglepő, mert a kérdéses cég a tender kiírásakor még nem is létezett.Az idősek és az ott dolgozók kilencven százaléka fertőződött meg egy fővárosi fenntartású idősotthonban
Rettenetes állapotok uralkodnak a koronavírus miatt a fővárosi fenntartású Baross Utcai Idősek Otthona Csokonai utcai telephelyén, ezért az intézmény vezetősége titoktartási szerződést íratott alá a munkavállalókkal – derül ki az Origo cikkéből.Újabb önzetlen hős: az adófizetők pénzéből adományoz Covid-teszteket az V.kerületben egy DK-s képviselő
A főpolgármester nagy csinnadrattával jelentette be, hogy ő – mint Budapest megmentője – , bizony a főváros költségén annyi Covid-gyorstesztet vásárol majd, amennyit csak tud, hogy minél több embert tudjanak megvizsgálni. Itt azért nem árt megemlíteni, hogy az V. kerületben is akadt önkéntes hős ellenzéki, aki szintén az önkormányzati büdzsé terhére juttatott el teszteket az arra rászorulóknak, ami némileg árnyalja hős főpolgármesterünk nemes tettét.Fidesz: megszorító intézkedésekkel készül 2021-re Karácsony Gergely
A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja szerint megszorító intézkedésekkel készül 2021-re Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A fővárosi Fidesz-KDNP frakció hétfőn a Facebookon azt írta: a főpolgármester vasárnap az ATV-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a spórolást a vezetésen kezdi és a városüzemeltetésen folytatja. A kormányzópárt képviselőcsoportja szerint ez magyarra lefordítva annyit jelent: jövőre kátyúsak maradnak az utak és hagyják tönkremenni a vízközmű-hálózatot.Ajánljuk még
















