Pesti Srácok

katolikus válasz blog

A liberális gyűlölködés nem sérti a közösségi elveket, de a katolikusok és a PestiSrácok.hu igen

Magyar ugar 2020 március 9.
Újabb csúcsokra tör a Facebook kettős mércéje. Egyik olvasónk jelezte, hogy két magyar katolikus portált, a karizmatikus oldal és a Katolikus Választ is tiltólistára tette a Facebook, ami azt jelenti, hogyha bármit szeretnénk a fenti oldalakról megosztani, a közösségi portál nem engedi, hanem figyelmeztető üzenetben jelzi, hogy a megosztani kívánt tartalom közösségi elveikbe ütközik. Eközben a minap a PestiSrácokat is megfenyegették Zuckerbergék moderátorai, hogyha így folytatjuk végérvényesen törölni fogják a mellesleg 7 éve épített, csaknem 100 ezer követővel rendelkező oldalunkat. A bűnünk ezúttal az, hogy egy hete cikket írtunk szélsőséges antifasiszta csoportok nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ténykedéséről és ezt megosztottuk a Facebookon. Teljesen abszurd módon a szélsőséges nézetek megjelenítésére hivatkozva törölték cikkünket, és kaptuk meg az úgymond utolsó figyelmeztetést is, miközben cikkünk éppen a szélsőséges csoport veszélyeire hívta fel a figyelmet. Eközben a cenzorok semmilyen kivetni valót nem látnak például abban, ha egy fiatal nőt, - Rácz Zsófia államtitkárt- gusztustalan szexuális tartalmú kijelentésekkel mocskolja az "ezalényeg" nevű baloldali blog, ahogy abban sem, ha a DK közeli blogger, Homonnay azzal poénkodik, hogy koronavírussal fertőzi meg a jobboldali embereket. A gyűlöletkeltő posztok még mindig ott viríthatnak a közösségi elvekre olyan érzékeny közösségi portálon.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.