képviselőjelölt
Országgyűlési képviselőjelölt és DK-s politikus bunyózott Dobrev Klára fórumán
Úgy látszik Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc bűnben fogant nászát nem minden szinten fogadták még el az emberek. Dobrev Klára gyáli fórumán a baloldal közös jelöltjeként induló Fricsovszky-Tóth Péter és a Gyurcsány-párt gyáli önkormányzati képviselője verekedett össze úgy, hogy mentőt kellett hívni a helyszínre - írja az index.hu.Szabó Tímeának újabb kihívója akadt
A budapesti tízes számú egyéni választókörzetben indul a volt jobbikos politikus, Varga-Damm Andrea, ezzel pedig újabb kihívója akadt egykori szövetségesének, Szabó Tímeának. A volt jobbikos a többi között azzal magyarázta döntését, hogy a balosok a Mocsáros-dűlőt is be akarják építeni.Végre megtudhatjuk, kiket kellene Hadházynak, Kunhalminak, Tordainak vagy Szabó Tímeának legyőznie - Nyilvánosságra hozták a Fidesz-KDNP jelöltlistáját
Sára Botond a szélsőbalos, újmarxista Jámbor Andrással; Bús Balázs a Párbeszéd kedvességéről és elbűvölő modoráról ismert Szabó Tímeával; Simicskó István az újbudai fatelepítések meggátlásáért felelős momentumos Orosz Annával fog megmérkőzni a választók kegyeiért a 2022-es országgyűlési választáson - többek közt ez derült ki a Fidesz-KDNP nyilvánosságra hozott 106 egyéni képviselőjelöltjének listájából. A vidék vonatkozásában fontos helyszín lehet Szombathely, ahol Gyurcsány Ferenc elítélt jogásza, Czeglédy Csaba ellen Hende Csaba indul Vas megye I. számú választókerületében, míg Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter és Lázár János fog összecsapni.Fürjes Balázs képviselőjelöltként indul Budapest 3. választókerületében (Videó)
Vállalom, nekivágok! Megtisztelő a felkérés, amit Pokorni Zoltántól kaptam: legyek a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 3. választókerületében, amely a teljes XII. kerületet és a II. kerület egy jó részét fedi le. Komoly munka, felelős döntést kíván – osztotta meg a hírt ma reggel Fürjes Balázs a Facebook oldalán.Rekordsebességgel adták le támogatói íveiket a fideszes képviselőjelöltek
Hétfő reggeltől adhatják le a helyi választási bizottságoknál a képviselőjelöltek a támogatásukat igazoló minimum 500 aláírást, ezt délutánra már több fideszes képviselő is megtette. Gyopáros Alpár délben jelezte, hogy hivatalosan is országgyűlési képviselőjelölt lett, őt követte Dr. Tilki Attila, Csizi Péter és Kocsis Máté. aki mintegy 2.500 aláírást szerzett. Sajtóinformációk szerint a Fidesz-KDNP azt szeretné igazolni, párszövetségük a legtámogatottabb a választók körében. Hidvéghi Balázs hétfői sajtótájékoztatóján eközben bejelentette, hivatalosan is elkezdődött a Fidesz-KDNP választási kampánya. Hozzátette, céljuk az, hogy minél több embert sikerüljön megszólítaniuk az elkövetkező időszakban. Az ellenzékkel kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, a maffiabaloldal egyes képviselőjelöltjei a vizsgálati fogságból gyűjtik az aláírásokat.Ha Czeglédy hivatalosan is képviselőjelölt lesz, kisétálhat a börtönből
A törvény értelmében, ha Czeglédy Csaba hivatalosan is képviselőjelölt lesz, már a jelöltté válás pillanatától mentelmi jog illeti meg, így szabadon távozhat a börtönből - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász hozzátette: a mentelmi jog természetesen a jelöltek esetében ugyanúgy felfüggeszthető, de amíg a bíróság ismét döntést hoz a kényszerintézkedés elrendeléséről, a milliárdos adócsalással gyanúsított politikus szabadlábon maradhat.Döbbenet! - A börtönben ülő Czeglédy elindul az országgyűlési választásokon, hogy így szabaduljon az előzetesből
Korábban már felröppentek olyan hírek, miszerint Czeglédy Csaba, aki bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával előzetesben ül, elindul a tavaszi országgyűlési képviselőválasztáson. Akkor még úgy tűnt, a baloldal jelöltje lehet a szocialisták ügyvédje, de ezt az MSZP és a DK is cáfolta. Szombat reggel a Czeglédy Csabához köthető hírportálon kiszúrtuk, hogy a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított politikus már hirdeti is magát. Ha megnyitjuk a nyugat.hu-t, a fejlécen Czeglédy mosolyog ránk és azt kéri támogassuk, hogy képviselő lehessen, mert fogságban tartja a hatalom! Nem árul zsákbamacskát, ki is jelenti, mennyire fűti a szabadságvágy. Úgy fogalmaz, azt úgysem meri megtenni a hatalom, hogy egy országgyűlési képviselőjelöltet fogságban tartson.Ajánljuk még