kereszténység
Semjén: Hazánkban egyetlen templomból sem lesz bevásárlóközpont vagy mecset
Magyarországon nem lesz egyetlen templomból sem bevásárlóközpont, sem mecset – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az üldözött keresztényekről szóló, kedden kezdődött nemzetközi konferencián.Wolfgang Schüssel szerint kihívás ma keresztényként élni Európában
Mindig is megrendített, hogy nekünk, kereszténydemokratáknak sosem sikerült egy Istenre, vagy a keresztény gyökerekre való utalást megszilárdítani az európai alkotmányban – mondta a Mandinernek adott interjújában Wolfgang Schüssel. Ausztria volt kancellárja szerint ma már sokkal nehezebb, sőt, bizonyos országokban igazi kihívás keresztényként élni; Európa közepén manapság kisebbségként élnek a keresztények, miközben Szíria északi részén épp most törlik el az utolsó ottani közösségeket, illetve azok városait. A politikus beszélt a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyáról is, bár véleményét nem fejtette ki.Teherautóra erősített farönkkel törtek be egy franciaországi katedrálisba és fosztották ki azt
Kifosztották hétfőre virradó éjszaka a délnyugat-franciaországi Oloron-Sainte-Marie település katedrálisát, amelynek a kapuját teherautóval döntötték be az elkövetők – közölték a helyi hatóságok.Gulyás Gergely: a növekvő jólét nem járhat a keresztyén és nemzeti identitás elvesztésével
A következő évtized feladata, hogy az ország utolérje az Európai Unió életszínvonalának átlagát, de ez nem járhat a keresztyén és nemzeti identitás elvesztésével – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a leányfalui református templom hálaadó istentiszteletén, vasárnap.Szijjártó Péter: Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme
Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kövér László szerint identitásrombolók és identitásvédők küzdelme zajlik ma az európai politikában
Identitásrombolók és identitásvédők küzdelme zajlik ma az európai politikában, gazdaságban és kultúrában, a magyar alaptörvény ugyanakkor biztosítja az önvédelem lehetőségét a civilizációs támadásokkal szemben – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a kereszténydemokrácia 75 éves magyarországi fennállását ünneplő tanácskozáson, az Országházban.Hálásak a magyaroknak a közel-keleti keresztények
A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetők egyre inkább értékelik Magyarország szerepét az üldözött keresztények támogatásában és hálásak ezért a munkáért – mondta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Putyinnal és Orbánnal is találkoznak a Közel-Kelet keresztény vezetői Budapesten, akik közösségeiért hazánk felelősséget vállal
Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten. A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetőkkel szervezett konferencia megnyitóján a tárcavezető kiemelte: szerdán Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, és Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó tárgyalásán fontos téma lesz a közel-keleti keresztény közösségek támogatása.Gulyás Gergely: A kereszténység az igazság keresésének kultúrája
A kereszténység kultúrája az igazság keresésének és kimondásának kultúrája – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este, Budapesten, az Október, a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat részeként megtartott gálaesten. Gulyás Gergely kiemelte: Európát a kereszténység kultúrája tette otthonunkká, a reformáció pedig számtalan területen tett hozzá ehhez a kultúrához. Nemcsak a hitéletet, a teológiát vagy éppen az egyház intézményrendszerét újította meg, de új fejezet nyitott a társadalmi berendezkedésben és a mindennapi élet számtalan területén.Ajánljuk még