A 444.hu kiadója Gyurcsányék egykori székházába költözöttPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 július 13. Az első nagy dollármédiumként indult 2013-ban, viszont az elmúlt években Sorosék helyett egyre inkább Brüsszel támogatja a 444.hu-t. Tavaly visszaesett ugyan az árbevételük, de így is közel kerültek az egymilliárdos éves bevételi szinthez. A választási év vaskos nyeresége után 2023-ban egy kisebb mínuszt hoztak össze Uj Péterék, akiknek a kiadója február óta – szimbolikusnak nevezhető módon – Gyurcsány Ferencék egykori székházában működik.
Elkezdődött az Unió széthullása, az EU a visegrádi hármak nélkül vesz fel hitelt Ukrajnának Vezércikk december 19.
Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk Vezércikk december 20. Lehet, hogy nem is a hülye ötleteikkel szembeni ellenállásunk, az ismétlődő vétók zavarják uniós partnereinket, hanem csak némi udvariasságra, jó modorra vágynak. Némi kegyes hazugságra.
Az EU vezetői azt adják meg az oroszoknak, ami azoknak most a legjobban kell Vezércikk december 20. Az orosz haditechnika, hadvezetés és hadtudomány és legfőképpen persze az orosz hadigazdaság az elmúlt négy évben évtizedeket lépett előre, csak időre van szükségük a győzelemhez, semmi másra.