kisiklás
Autóval ütközött és kisiklott egy villamos a Fehérvári úton (Galéria)
Egy autóval ütközött és kisiklott egy villamos szerda délután a XI. kerületben, a Fehérvári úton. Az érintett szakaszon pótlóbuszok járnak. A katasztrófavédelem közlése szerint 30 utas hagyta el a baleset következtében kisiklott villamost – írja az Index.A MÁV közleménye szerint a kétpói vonatbalesetnél kis mennyiségű növényvédőszer került a környezetbe (frissítve)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, senki sem sérült meg. A rendőrség információi szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül.Hatalmas pusztítás: kisiklott egy vagon a miskolci fővonalon, több napig tarthat a helyreállítás
Kisiklott egy tehervonat egyik kocsija csütörtök hajnalban Miskolc és Nyékládháza között, a várhatóan több napig tartó helyreállításig egy vágányon szünetel a forgalom – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.Kisiklott egy vonat Murakeresztúron
A Mávinform tájékoztatása szerint kisiklott egy tehervonat és egy konténer is leborult róla vasárnap, a murakeresztúri vasútállomáson.Baleset miatt szünetel a vasúti forgalom Ferencváros és Kelenföld között
Tehervonat ütközött álló tehervonatnak szerdán hajnalban az összekötő vasúti híd és a Ferencváros állomás közötti pályaszakaszon, emiatt szünetel a vasúti forgalom Ferencváros és Kelenföld között – közölte a Mávinform az MTI-vel.Kisiklott egy vonat Franciaországban, többen megsérültek
Kisiklott csütörtök reggel egy Párizs és Strasbourg között közlekedő nagysebességű vonat (TGV); a balesetben húsz ember megsérült, köztük a vonat vezetője, akinek az állapota súlyos – közölték a helyi hatóságok.Kisiklott Nagyszebennél a Fogaras nemzetközi gyorsvonat
Nagyszeben közelében kisiklott szombat reggel a Budapestre tartó Fogaras nemzetközi gyorsvonat mozdonya, a balesetben senki sem sérült meg – közölte az Agerpres hírügynökség.Ajánljuk még