kizárások
Pusztító vihar az MSZP-ben – És persze ezzel megint Gyurcsány járt jól
Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – írta meg a 168.hu. A portál információi szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára. Nagyüzemi működésre kapcsolt az MSZP párttagjainak kizárása ügyében, hiszen úgy tűnik, kitessékelték a pártból Szakács Lászlót, Juhászné Lévai Katalint és Morkai Mihályt. Korábban egykori elnökétől, Molnár Gyulától szabadult meg a párt. A kizárások mögött mindenhol a DK sejlik fel – szögezi le a 168.hu. Szakács a Mandinernek reagált, és számolt be élete tragédiájáról, valamint arról, miért hívta fel a kizárás után Gyurcsány Ferenc."Saját vezetőink számolnak fel minket" – Tovább töpörödik az MSZP
Az utóbbi hónapokban minden korábbi mértéket meghaladóan kezdett el fogyatkozni a Magyar Szocialista Párt – írja saját forrásaira hivatkozva a Magyar Hírlap. A lap szerint csak az idén 70 alapszervezet teljesen kiürült és megszűnt, 9 megyében pedig fantomizálódott az alapszervezet. Augusztus elején megszűnt az MSZP Központi Tagozati Szervezete is. Az MSZP eközben saját magát is nyirbálja. Tóth Bartalan elnöksége alatt több tucat fegyelmi eljárás és kizárás történt. Legutóbb a szocialisták csepeli ikonjának mentek neki: Dobák István ellen egy, a pártot kritizáló Facebook-bejegyzés miatt indítottak fegyelmit. A politikus szerint saját vezetőik számolják fel az MSZP-t.Ajánljuk még