kolera
Orosz tábornok: amerikai, német és lengyel katonai célú biológiai kutatások is folytak Ukrajnában
Nemcsak az Egyesült Államoknak, hanem Németországnak és Lengyelországnak is voltak katonai célú biológiai projektjei Ukrajnában - jelentette ki Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka szerdán. Kirillov azt is állította, hogy az USA ukrajnai katonai-biológiai tevékenységének "ideológusai" az amerikai Demokrata Párt vezető körei, amelyek az amerikai végrehajtó hatalom segítségével megteremtették a jogi kereteit a katonai célú biológiai kutatások szövetségi költségvetési finanszírozásának. Ezekbe demokrata ellenőrzésű nemkormányzati szervezeteket vontak be, köztük a Clinton és a Rockefeller család, valamint a Soros György és a Hunter Biden befektetési alapjait.Tombol a kolera Jemenben, ahol a koronavírus terjedésétől is tartanak
Több, mint 500 olyan ember halt meg az elmúlt egy hétben a dél-jemeni Ádenben, aki a Covid-19 betegség tüneteit mutatta – közölték helyi egészségügyi tisztségviselők pénteken az AP hírügynökséggel.Régi idők orvoshősei: Plósz Lajos, akit a '48-as kormány küldött a havasalföldi határra a kolerajárvány idején
Mindenki elismeréssel adózik azoknak az orvosoknak, ápolóknak, egészségügyi dolgozóknak, akik minden erejükkel a mostani járvány ellen küzdenek. Régen is voltak hőseink: ilyen az a Plósz Lajos, aki Kossuth orvosa volt, és akit 1848-ban a havasalföldi határra küldtek, hogy mindent megtudjon a terjedő kolerajárványról. Plósz doktor jelentéseket tett, ami után a nemzeti kormány megtette a szükséges intézkedéseket. Plósz később is hazafi maradt, fiai mind kiugró eredményeket értek el az életükben, ezért is fájó, hogy a kommunizmus után sem kapta vissza eredeti nevét a budapesti Plósz Lajos utca. Az orvos jelentéseit ükunokája, Plósz Sándor küldte el a portálunknak, mi az ő írását megszerkesztve mutatjuk be ezt az elfeledett hőst.Ajánljuk még











