kommunista rémtettek
Borvendég Zsuzsanna: A kommunisták időszaka sohasem "kevésbé vad" – Karanténvlog a PestiTV-n (videó)
A péntek esti Karanténvlogban Borvendég Zsuzsa volt Szabó Gergő vendége, és természetesen ott volt a műsorban Dezse Balázs és Szalai Szilárd is. Borvendég Zsuzsanna szakterülete a szocialista hálózat tevékenysége, a hazánkból dollárszázmilliárdokat kilapátoló kommunista impexek, külkereskedelmi cégek vizsgálata, a műsorban pedig rengeteg adattal és megdöbbentő részlettel támasztotta alá, hogy a Hálózat örök. Ezen a héten volt a magyar politikai foglyok emléknapja, hiszen a kommunisták 1944-től vittek magyarokat a Szovjetunióba, később, 1948-ig legalább 600 ezer embert internáltak, akiket elképesztő körülmények között dolgoztattak, a teljes végelgyengülésig. Több, mint 300 ezer magyar ember sosem jött vissza a szovjet táborokból, a Gulág pedig mintegy 20 millió áldozatot szedett. A kommunisták Borvendég szerint sosem vesznek el, csak átalakulnak, vadságukból pedig az úgynevezett puha diktatúra alatt sem vesztettek. A műsorban a kommunista évtizedeket követően a jelenlegi hazai baloldal került sorra, Ujhelyi István nyilvánvaló hazugsága azonban visszarepített mindenkit a szocialista múltba, amikor nem számított, hogy mekkora hazugságot mondtak, csupán a sulykolás volt a fontos. Ezen kívül Fekete-Győr András, a Momentum elnöke zavart még bele a képbe, aki fekete karácsonyt vizionált több százezer magyarnak, a felelős pedig természetesen Orbán Viktor. A műsorból nem maradhatott az IKEA érzékenyítő reklámja, amelyben a nők elleni erőszakra hívták fel a figyelmet, azonban egyrészt jelen esetben nem volt sokszínű a paletta – csak a fehér férfi volt a reklámban –, másrészt az erős feminista propaganda több civil férfi szervezetnél verte ki a biztosítékot. Sok téma, rengeteg kérdés és még több válasz, ez volt a péntek esti Karanténvlog, nézzétek meg! Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.