konzervatív reneszánsz
Rosonczy-Kovács Mihály: A szuverenista, jobboldali reneszánsz nagy lendületet kaphat, ha szeptemberben jobboldali kormány alakul Olaszországban
Miközben Nyugat-Európában egy egységesítő, globalista törekvés uralkodott el, ennek az ideológiának a térnyerése az elmúlt években megakadt, és éppen Közép-Európában akadt meg. Itt bontakozott ki ugyanis egy olyan politikai erő, amely képes egy másféle Európa-víziót felmutatni - fogalmazott portálunknak adott interjújában Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország és Olaszország-szakértő. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója kiemelte, mivel ennek az összefogásnak a magyar-lengyel tengely adja a kovászát, a globalisták ezt komoly veszélyforrásként érzékelik, és stratégiai célukká vált a magyar-lengyel kapcsolatok gyengítése. Megjegyezte, így ráadásul lefékezhető lenne az a konzervatív, szuverenista reneszánsz is, amelynek az elmúlt években tanúi vagyunk, és amely nagy lendületet kaphat szeptember 25-én Olaszországban, ahol jelen állás szerint nagy esélye van egy jobboldali kormány megalakulásának. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után