korcsolya
A transznemű korcsolyázók, vagy az elviselhetetlen drágulás a kiábrándítóbb? – The Right Brothers
Egy transznemű műkorcsolyázón röhög a fél világ napok óta, miközben, ami ott történt, az emberiség történetének egyik legnagyobb szégyene. Az ilyesmi pedig nem idegen a haladó világtól, hiszen rendszeresen használnak ki, aláznak meg és tesznek tönkre másokat a liberális nyugati szekta képviselői. De a világnak egyéb gondjai is akadnak mostanság: szinte minden országban brutális méretű a háború miatti infláció, ennek következtében pedig egy átlagos bevásárlás költsége gyakran három-négyszerese annak, amit a háború előtti időkben megszoktunk. Nem világos, hogy a fizetések emelésével vagy az árak visszacsökkentésével lehet újra élhetővé tenni a mindennapokat, az azonban biztos, hogy így nem maradhat. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után