kormányzati tájékoztatási központ
A baloldal országgyűlési határozatban követeli a kínai és orosz vakcinák használatának felfüggesztését
A baloldal Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vezetésével ma is országgyűlési határozatban követeli a kínai és orosz vakcinák használatának felfüggesztését – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).Fekete-Győr szeretne egy közös videót Orbán Viktorral
Száznyolcvan fokos fordulatot vett az ellenzéki kommunikáció oltásügyben. A baloldali összeborulás tagjai eddig az európai gyógyszerlobbi malmára hajtották a vizet és igyekeztek bizalmatlanságot kelteni a keleti vakcinákkal szemben. A kudarcos brüsszeli beszerzés miatt azonban egyre több ország követi a magyarok példáját és ma már sorban állnak többen az orosz oltóanyagért is, amit hazánk időben lekötött. A reflektorfénybe vágyó Momentum vezér csekély népszerűségét most Orbán Viktorral szeretné emelni: Fegyőr azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy az ellenzékkel együtt közös videóban kampányoljon az oltakozás mellett. A momentumos politikus nyilatkozata szerint ezt nem a magyar emberek, hanem az "oltások érdekében" kellene megtenni.Életbe léptek a szigorított védelmi intézkedések
A kormány döntése értelmében hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, amelyeket a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében hozott meg a kabinet. A nőnapra tekintettel a virágboltok hétfőn még nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) múlt pénteki közlése szerint a kormány abban a reményben döntött a két hét szigorításról, hogy húsvétkor újra lehessen indítani az életet.Hadházy újból hergel, és újabb hazugsággal próbálja akadályozni a védekezést
A politikus közösségi oldalán azt állította, hogy miközben mindenki tanácstalanul várta a szigorítások részleteit a Közlönyben, egy autóalkatrész-bolt honlapján már meg is jelent a rendelet. Nehéz megtippelni, hogy Hadházy Ákos a legújabb akciója előtt pontosan mit is fogyasztott, de víziója szerint a nyilvánosságra hozatalt megelőzően személyesen Orbán Viktor küldhette el a szöveget az autógyártóknak, így kerülhetett ki a rendelet még a hivatalos megjelenés előtt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ egy rövid közleményben hívta fel a politikus figyelmét arra, hogy az általa bemutatott dokumentum hamisítvány.Online videósorozatot indít a kormány a koronavírus elleni oltással kapcsolatban (Merkely prof. videója)
A kormány rövid tájékoztató videókban ismerteti majd az oltással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ a PestiSrácoknak eljuttatott közleményében. A videókban, amelyek a kormány hivatalos közösségi oldalain jelennek majd meg, elismert orvosok beszélnek majd az oltással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről.Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált a baloldali pártok járvánnyal kapcsolatos "hangulatkeltésére". Mint írták: Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küld elég oltóanyagot Magyarországra.Tiltott pirotechnikai termékeket árusító férfi ellen indítottak eljárást
Tiltott pirotechnikai termékeket áruló férfi ellen indítottak eljárást a fővárosi rendőrök – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán, a rendőrség honlapján.Kormányzati Tájékoztatási Központ: Soros brüsszeli embereinek a járvány idején is a bevándorlók betelepítése a legfontosabb
A Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtöki közleményében reagált az Európai Parlament újabb bevándorláspárti állásfoglalására. A közleményben úgy fogalmaznak: elképesztőnek tartják, hogy az EP képviselőinek többsége számára a járvány idején is a bevándorlók betelepítése a legfontosabb.Nem lehet tűzijátékozni idén szilveszterkor
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a szilveszterkor is érvényes esti kijárási tilalom betartatásáért és a csoportosulások elkerüléséért a kormány megtiltja a szilveszterkor használatos pirotechnikai termékek árusítását és felhasználását – közölte szerdán a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).Ajánljuk még

















