koronavírus
Romániában több, mint 481 ezer munkahely szűnt meg a járvány miatt
Romániában több, mint 481 ezer munkahely szűnt meg a koronavírus-járvány miatt, amely leginkább a feldolgozóipart sújtotta – írta pénteken a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap online kiadásában.Rekordszámú új fertőzött van Csehországban is
Csehországban 3493 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami az eddigi legmagasabb napi növekedés – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel közölt kimutatásból.A turisztikai utazások száma 65 százalékkal csökkent világszerte az első hat hónapban
A turisztikai utazások száma 65 százalékkal esett világszerte az első hat hónapban éves szinten, az idegenforgalomból származó bevételek pedig 460 milliárd dollárral csökkentek – áll a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentésében.Operatív törzs: Rekordot döntött a koronavírus Magyarországon
A legfrissebb statisztika szerint újabb 1322 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 28 631 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Tizenhét beteg életét vesztette, így az elhunytak száma 798 főre emelkedett, 6349-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 21 484 fő, jelenleg 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen.Rekordmennyiségű fertőzöttet regisztráltak, 17-en meghaltak
Elhunyt tizenhét beteg, és újabb 1322 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.Már 34,2 millió a fertőzöttek száma a világban, 23,7 millióan felgyógyultak
Már 34 205 778 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 021 765, a gyógyultaké pedig 23 772 056 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki összesítése szerint. Egy nappal korábban 33 880 896 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 012 964, a gyógyultaké pedig 23 551 663 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.Donald Trump és felesége is koronavírusos
Ahogyan a reggel folyamán már megírtuk, Donald Trump egyik közeli tanácsadójának, Hope Hicksnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért az amerikai elnök és felesége karanténba vonul. Az elvégzett tesztek az amerikai elnök esetében pozitív eredményt hoztak, Trump is elkapta a koronavírust.Karanténba vonul koronavírus-gyanú miatt a Trump család
Donald Trump egyik közeli tanácsadójának, Hope Hicksnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, ezért az amerikai elnök és felesége karanténba vonul, amíg nem érkeznek meg a teszteredményeik – jelentette a sajtó helyi idő szerint csütörtök éjszaka.Kövessék nálunk élőben az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját!
Az elmúlt 24 órában elhunyt tizenhat beteg, és újabb 848 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 27 309-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 781-re emelkedett, 6118-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 20 410. Az aktív fertőzöttek 37 százaléka, az elhunytak 53 százaléka, a gyógyultak 37 százaléka budapesti. 757 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 21 930-an vannak, a mintavételek száma 727 649-re nőtt – derült ki a koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss tájékoztatóból. A járványügyi helyzet miatt újra naponta jelentkezik friss információkkal az operatív törzs.Ajánljuk még

















