koronavírus
Gyurcsány szerint a kormány nem csinál semmit, csak üres locsogás volt Orbán Viktor bejelentése
Gyurcsány bukott exminiszterelnök tovább szítja a levegőt és újfent posztolt egyet közösségi oldalán. Most épp azt írja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi bejelentése csak – ahogyan ő fogalmazott – üres locsogás, nyugodt ábrázattal. Feri szerint a kormány semmit nem tesz a járvány kezelése érdekében. Jó kérdés, amikor ő volt miniszterelnök, majd bevallotta, hogy hazudtak reggel, éjjel meg este, az vajon, hogyan értékelhető?!Franciaországban több, mint tízezer új fertőzöttet találtak egy nap alatt
Egy nap alatt 10 561 igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Franciaországban; ez volt az első alkalom, hogy az esetek száma meghaladta a tízezret – derült ki az egészségügyi tárca szombati beszámolójából.Orbán Viktor: Büntetésre számíthatnak azok, akik nem tartják be a járványügyi szabályokat
Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának nyilatkozva leszögezte, hogy a járványügyi védekezés előttünk álló szakaszaiban Magyarországnak működnie kell. A kormányfő az emberek együttműködését kérte, és bejelentette többek között, hogy büntetni fogják a járványügyi szabályokat megszegőket. A családok életszínvonalának védelme érdekében pedig közölte, hogy Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár október 1-jétől a kormány tagjaként folytatja munkáját.NNK: Társadalmi normaként váljon elfogadottá az általános átoltottság és a szabályok betartása
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elkötelezett amellett, hogy az általános átoltottság és a koronavírus-járvány terjedését megakadályozó megelőző szabályok betartása társadalmi normaként váljon elfogadottá – hangsúlyozza a központ az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményékben.Romániában több, mint 1300-zal nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Romániában újabb 1311 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel szombaton meghaladta a 102 ezret a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma.Újabb rekordot döntött az elhunytak száma Ukrajnában
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szombatra újabb rekord dőlt meg, ezúttal az egy nap alatt elhunytak száma 72 halálos áldozattal nőtt, de új betegből is rekordközeli, több, mint 3100-at regisztráltak – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.Érzékenyítés: a leszboszi gyújtogatók elérték céljukat – Mikor tör ki a következő balhé?
Míg korábban Leszbosz a turizmusról, a fényűző szállodákról, a homokos tengerpartról és a gondtalan kikapcsolódásról volt híres, mára ez igencsak megváltozott, hiszen itt található Európa egyik legnyomorúságosabb menekülttábora, a Moria, ahol az illegális bevándorlók túlzsúfoltan élnek, arra várva, hátha valamelyik európai ország befogadja őket. Az eredetileg 2800 főre tervezett Moria tábor jelenleg csaknem 13 ezer embernek ad otthont. Szeptemberben elszabadultak az indulatok: a koronavírus-járvány miatt több migráns is karanténban van elhelyezve a táborban, ráadásul a napokban – feltehetőleg gyújtogatás miatt – tűzvész pusztított a Moriában. A pánikoló bevándorlók kitörtek a táborból és most a festői szigeten táboroznak, gyakran a forgalmas utak szélén. Több nyugat-európai ország jelezte: befogad néhányat közülük, úgyhogy ha valóban gyújtogatás történt, a tettesek elérik céljukat, és ez egyben azt is előrevetíti, hogy nem ez lehetett az utolsó ilyen eset.Orbán: Szinte korlátlanul áll rendelkezésre egészségügyi kapacitás (videóval frissítve!)
Egészségügyi kapacitások szinte korlátlanul állnak rendelkezésre, vagyis egy magyar sem marad ellátatlanul – jelentette ki a közösségi oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor kormányfő az Operatív Törzs ülését követően. Rávilágított, hogy az oktatás zavartalanul folytatódhat, október 1-től pedig valamennyi intézmény esetében lázat mérnek majd a beléptetésnél. Orbán Viktor jelezte, hogy az Operatív Törzs ülését követően a gazdasági döntéshozókkal egyeztet.916 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt két idős, krónikus beteg
916 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 11 825 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 633 fő, 4058-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 282 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetőgépen – írja a koronavirus.gov.hu.Ajánljuk még
















