koronavírus
Los Angelesben kikapcsolják az áramot azoknál, akik a járványügyi tiltás ellenére házibulit tartanak
Az áram- és a vízszolgáltatást is kikapcsolhatják azoknál a háztartásoknál Los Angelesben, ahol engedély nélkül tartanak nagy létszámú házibulikat. A polgármester szerint az intézkedésekre a koronavírus miatt van szükség, hiszen az éppen az ilyen helyeken terjed a leginkább, a városban pedig mostanában több tömeges gyülekezést is tapasztaltak.Jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon
A tavaszi visszaesést követően jelentősen emelkedett a migrációs nyomás a magyar-szerb határon – jelentette ki az országos rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön, Röszkén, sajtótájékoztatón.Harminchárommal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminchárommal, 4597-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.Migráns lehet az olasz vírusfertőzöttek negyede
Francesco Boccia olasz regionális ügyekért felelős miniszter véletlenül felfedte, hogy a koronavírus-fertőzöttek mintegy negyede „külföldi származású”. Erre akkor derült fény, amikor a miniszter kijelentette, hogy a pozitívként azonosított esetek 75 százalékában olasz állampolgárok a fertőzöttek.Újraindul ősztől az oktatás Olaszországban, de még a szakemberek sem tudják, hogyan
Az olasz miniszterelnök szavai szerint a szokott időben kezdik szeptemberben a tanítást az iskolákban Olaszországban. Ugyanakkor még mindig nem véglegesítették, hogy a koronavírus-járvány terjedése ellen milyen biztonsági szabályokkal indul a tanév.Biden nem vesz részt személyesen a Demokrata Párt jelöltállító konvencióján
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje nem lesz jelen a párt augusztusban tartandó elnökjelölt-állító konvencióján, a Wisconsinban lévő Milwaukee-ban – jelentette be szerdán kiadott közleményében a Demokrata Párt szervezőbizottsága.Begyújtotta a kampányrakétákat a Facebook: elképesztő indoklással törölték Trump elnök egy posztját
A Facebook közösségi portál törölte Donald Trump amerikai elnök egy posztját, mert téves információt tartalmazott – adta hírül csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.Koronavírus - Zöld helyett sárga besorolású lett Spanyolország
A koronavírus-fertőzés miatt zöldből sárga besorolású lett Spanyolország – az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat a Hivatalos Értesítő szerdai számában jelent meg.Koronavírus - Olaszországban kétszeresére nőtt az új fertőzöttek száma
Olaszországban az előző napihoz képest a kétszeresére, 384-re nőtt az elmúlt 24 óra alatt koronavírussal újonnan diagnosztizáltak száma, és tízen meg is haltak a szövődmények miatt – jelentették be szerdán Rómában. Spanyolországban az új fertőzéseket tekintve ismét megdőlt az elmúlt két hónapban feljegyzett napi rekord.Ajánljuk még

















