koronavírus
Koronavírus – Második napja nincs új haláleset itthon
Tizeneggyel, 4258-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.A világban már több, mint 13 millióan fertőződtek meg koronavírussal
A világon 13 070 590 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 572 428, a gyógyultaké pedig 7 228 660 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem keddi adatai szerint. Egy nappal korábban még 12 878 325 fertőzött szerepelt az összesítésben, a halálos áldozatok száma 568 541, a gyógyultaké pedig 7 092 815 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.ENSZ: a járvány éhínséget is maga után von
Míg tavaly minden 9 emberből körülbelül egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat, egyebek közt a koronavírus-járvány, valamint az általa okozott gazdasági válság miatt - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a világszervezet Világélelmezési Programjával (WFP) és Gyermekalapjával (UNICEF) közösen készített, hétfőn közzétett jelentéséből. A válság miatt éhínségre jutó emberek számát a jelentésben 83 és 132 millió közé teszik.Belgiumban ismét emelkedik az újonnan fertőzöttek száma, a szakértők fokozott óvatosságra intenek
Belgiumban, noha enyhén, de ismét emelkedik a koronavírusos esetek száma - írta hétfőn a helyi sajtó. Marc Van Ranst virológiaszakértő a sajtónak adott nyilatkozatában közölte, hogy fokozott óvatosságra van ismét szükség, mivel a járványhelyzet "rossz irányba halad". A szakértő a heti összesített adatokról kijelentette, hogy a múlt héten - az előző hetek átlagos napi 85 esetszáma után - már 90 volt az újonnan fertőzöttek száma, illetve a hétvégén már a 135-öt is elérte.Johnson: Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet
Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta az új típusú koronavírus okozta járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt - mondta hétfőn a brit miniszterelnök. Boris Johnson, aki egy londoni mentőállomáson tett látogatást, a BBC közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: a kórházakban kezelt koronavírus-betegek és a halálozások száma is folyamatosan lefelé tart, nemcsak Londonban - a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában -, hanem az egész országban.Horvátországban és Szlovéniában mérséklődött a hétvégén az új fertőzöttek száma
Mérséklődött a hétvégén az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján. Horvátországban a testület jelentése szerint szombaton 50-nel, vasárnap 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3775-öt, és egy új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 119-re nőtt. Pénteken rekordszámú, 140 diagnosztizált fertőzöttet regisztráltak az országban. A betegek közül 122-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek teljes száma 1142.Szijjártó: a koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet
A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet, ezért az Európai Uniónak fontos feladata kell, hogy legyen a külső határok védelmének megerősítése, valamint az, hogy megszüntessen minden olyan külső okot, amely az unióba irányuló migrációs nyomást növeli, vagy növelheti - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli üléséről beszámoló nyilatkozatában.A legtöbb áldozatot a Karácsonyékhoz tartozó idősotthonokban szedte a járvány
Magyarországon a koronavírus-járvány megjelenése óta 33 idősotthonban - 13 budapesti és 20 vidéki intézményben - azonosítottak koronavírus-fertőzötteket. Csaknem ezren fertőződtek meg hazánkban idősotthonokban és 140 koronavírussal fertőzött gondozott hunyt el. A legfertőzöttebb idősotthon továbbra is a Pesti úti, ahol már 55-en haltak meg, 312 lakónál és 26 dolgozónál igazolták a koronavírus-fertőzést, és 267-en már meggyógyultak- közölte a koronavirus.gov.hu hétfő délután.Magyarok továbbra is korlátozás nélkül mehetnek Horvátországba
A magyar kormány döntése alapján Horvátország a zöld kategóriába sorolt országok közé tartozik, vagyis a magyaroknak szabad a belépés Horvátországba, az onnan való visszatéréskor pedig nem kell 14 napos karanténba vonulniuk és nincs szükség negatív koronavírustesztre sem, a két ország határa tehát korlátozások nélkül átjárható - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója hétfőn az MTI-vel.Ajánljuk még








