koronavírus
Így bukott meg Soros legutóbbi lejáratókampánya Magyarország ellen
Mint arról portálunk is több alkalommal beszámolt, a koronavírus-járvány visszaszorítása ellen meghozott kormányzati intézkedéseket a hazai és külföldi balliberális sajtó arra használta fel, hogy egy összehangolt lejáratókampány formájában ismételten igazolják: Magyarország egy diktatúra, ahol lábbal tiporják a sajtószabadságot. Az összehangolt támadás folyamatáról – amely mögött, mint alább igazolást is nyer, a Soros György által kitartott szervezetek, újságírók és politikusok álltak – a Nézőpont Intézet készített kimerítő, szakmailag is megalapozott elemzést, amelyben végigkísérik, hogyan aktivizálódtak Soros álhírterjesztő médiagépezetének hazai tagjai, hogyan kapcsolódtak be a lejáratókampányba nemzetközi kapcsolataik, hogyan indult meg tevékenységük nyomán a Magyarország elleni sajtóhadjárat, amely végül egy nemzetek feletti politikai és médiakoalícióban egyesült.Kásler Miklós: Az oltóanyaggyártásban is önellátónak kell lenni
Magyarország célja, hogy – hasonlóan a legtöbb területhez – önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere, miután a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője pénteken, Budapesten.A WHO szerint egy év alatt akár 190 ezren is meghalhatnak Afrikában koronavírus-fertőzés miatt
Az Egészségügyi Világszervezet szerint akár 190 ezer ember is életét vesztheti a koronavírus miatt a járvány terjedésének első évében, ha a korlátozó intézkedések nem vezetnek eredményre – írja a BBC-re hivatkozva az Index.Kedvezményes árakkal, újra várják a látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park ökoturisztikai helyszínei
Ismét fogadnak látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szabadtéri ökoturisztikai helyszínei, így egyebek mellett a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és az Ős-Dráva Látogatóközpont is – közölte az igazgatóság. Mint írták, a szükséges óvintézkedések betartása mellett újból megnyíló létesítményekbe kedvezményes árakkal várják az egyéni turistákat és a családokat.Spanyolországban ismét több, mint ezerrel nőtt a fertőzöttek száma egy nap alatt
Spanyolországban 1095-tel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt – tette közzé a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentésében.Hétfőtől vidéken ismét az első ajtón kell felszállni a Volánbuszokra
Hétfőtől ismét az első ajtón kell felszállni a Volánbusz Pest megyét és Budapestet nem érintő járataira, és bizonyos feltételekkel jegyet, bérletet is lehet vásárolni a buszvezetőktől – közölte a közlekedési társaság.Varga Judit: A magyar kormány elleni támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek
A magyar kormány ellen a koronavírus-járvány legyőzésére adott válaszai miatt intézett támadások egy erős és egységes Európa elleni támadást jelentenek – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Euractiv című brüsszeli hírportálon megjelent írásában, pénteken.Ajánljuk még

















