koronavírus
Koronavírus – Orbán: A helyzet egyre nehezebb (Videó!)
Újabb videóval jelentkezett Facebook-oldalán a miniszterelnök a járványhelyzet miatt létrehozott akciócsoportok vezetőinek ülése előtt. Mint Orbán Viktor elmondta, összegzik a helyzetet, haditerveket készítenek hétfőre. A kormányfő a film végén kijelentette: a helyzet egyre nehezebb.Kétszáz felett a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában
Kétszáz fölé emelkedett szombatra az új típusú koronavírus okozta járvány brit halálos áldozatainak száma. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) szombat esti bejelentése szerint az előző 24 órában 53 ember halt meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésben, valamennyien Angliában.Újabb slágergyanús szerzemény született a karanténban – Megjelent FankaDeli új dala (videóval)
Megjelent Kőházy Ferenc, azaz FankaDeli legújabb dala "Csak együtt megy" címmel, amelyben a zenész arra hívja fel a figyelmet, hogy felelősek vagyunk egymásért. A PestiSrácok.hu kérdésére FankaDeli úgy fogalmazott: most rendkívül fontos az összetartás és a fegyelmezettség. A dal visszatérő sora pedig pontosan ezt a gondolatiságot emeli ki: "itt most mindenki egy fegyvertelen katona, mikor fenyeget a halál trójai lova! Most nincs idő a szóra, amit kell tegyük meg! Biztos lehetsz benne barátom, csak együtt megy!"A koronavírus ellenszere – Nyomon van az izraeli gyógyszergyártó?
Egyelőre nem lehet igennel válaszolni a kérdésre, mi lesz a végkifejlet, mindenesetre a Teva gyógyszergyár a hónap végéig hatmillió hidroxiklorokin-szulfát hatóanyagú tablettát szállít az amerikai kórházakba. Donald Trump amerikai elnök pár napja azt mondta, létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére. Az elnök a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a hidroxiklorokint említette, leszögezve, hogy az Egyesült Államok csaknem azonnal képes hozzáférhetővé tenni a szert.Világjárvány – Négy magyar Kamerunban rekedt, nem tudják, mikor juthatnak haza
Négy magyar rekedt Kamerunban; egyelőre nem tudják, mikor és hogyan tudnak hazajutni, miközben érezhetően egyre nagyobb a feszültség a helyi lakosok és az ott ragadt turisták között – mondta az Indexnek Tempfli László, akinek a neve a Budapest-Bamako rali kapcsán is ismerős lehet. Most is egy nagyobb túra részeként, saját autóval jutott el Kamerunba: Fokvárosból indult még bőven a járvány kitörése előtt, és Namíbián, Angolán és Kongón át jutott el Kamerunba. Társával Gabon felé hagyták volna el az országot, de a határokat lezárták.Zalaegerszegen védekezési alapot, Szegeden járványkórházat hoznak létre
A koronavírus-járvány miatt további nagyvárosi önkormányzatok kényszerülnek változtatásra a költségvetésükben, illetve a szolgáltatásaikban.Napról napra több beteg hal meg Olaszországban, de hatezernél többen már meggyógyultak
Minden eddiginél többen, 793-an haltak bele Olaszországban az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, és ezzel 4825-re emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma – közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.Újabb momentumos politikusról derült ki, hogy koronavírus-járvány sújtotta területről jött haza, majd vizsgálat nélkül járni kezdte az országot
Tisztázza magát – erre szólította fel a Fidelitas kecskeméti szervezete Bodrozsán Alexandrát, a Momentum helyi önkormányzati képviselőjét, az újpesti önkormányzat titkos tanácsosát, aki nemrég maga büszkélkedett el azzal, hogy Brüsszelben járt másokkal együtt, ahol az EP potentátjaival is találkoztak volna, de arról tájékoztatták őket, hogy a vizit elmarad a koronavírus-járvány miatt. A csoport tagjai nem estek kétségbe, gondoltak egy nagyot, és ha már járványveszély volt a környéken, elindultak egy kiadós városnézésre. Bodrozsán Alexandráék vélhetőleg nem a kertek alatt jöttek haza egyesével, hanem tömegközlekedési eszközökön, arra azonban semmi nem utal, hogy itthon jelezték volna az illetékeseknek, hogy veszélyeztetett területről érkeztek haza. Mint arról beszámoltunk, egy másik momentumos, Barnabás István momentumos önkormányzati képviselő olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában, sőt, munkahelyére, a Paksi Atomerőműbe is bement. Barnabás ellen járványügyi szabálysértés gyanúja miatt indulhat hatósági eljárás."A pánikszerűen vásárlók szégyene, hogy az egészségügyi dolgozók nem jutnak élelmiszerhez"
Az élelmiszereket pánikszerűen felvásárlók szégyene, hogy a koronavírus-fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók napi munkájuk végeztével nem jutnak élelmiszerhez az áruházakban – mondta szombati sajtótájékoztatóján a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) orvosigazgatója.Ajánljuk még

















