koronavírus
Kásler Miklós szerint Karikó Katalin beírta nevét az orvostudomány történetébe
Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát – mondta az emberi erőforrások minisztere, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.Oltóközpont nyílt a magyar-román határon
Koronavírus elleni oltóközpont nyílt az Ártánd–Bors határátkelőhely romániai oldalán – közölte kedden a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság. Az oltóközpontot egy konténerben alakították ki, amelyet az országúti határátkelőhely Romániába tartó sávja mellett, a határtól mintegy ötven méterre helyeztek el.Az uniós tagországok megállapodtak, hogy százmillió dózis oltóanyaggal segítik a legrászorultabb országokat
Az európai uniós tagállamok vezetői kedden, a brüsszeli EU-csúcs második munkanapján abban állapodtak meg, hogy az év végéig százmillió dózis, koronavírus elleni oltóanyagot adományoznak a legrászorultabb országok részére. Az Európai Unió a világ legnagyobb vakcinaexportőre, és további erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy a vakcinák a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó mechanizmuson keresztül mindenki számára hozzáférhetők legyenek – olvasható az Európai Tanács végkövetkeztetéseiben.Operatív törzs: 334 ezer Pfizer-vakcina érkezett hétfőn
Kedden a szokásoknak megfelelően sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról a koronavírussal kapcsolatban. A tájékoztatási oldal reggeli adatai szerint a beoltottak száma már 5 026 529 fő, közülük 3 072 940 fő már a második oltását is megkapta. 164 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 510 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában elhunyt 21, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 581 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 101 537 főre csökkent, 1417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen.Már nem kötelező a maszkviselés a MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein sem
A vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot. A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein azonban a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése – közölte a MÁV Zrt. kedden.Lecsengőben a járvány, megnyugtatóak a friss adatok
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy óra során meghalt 21, többségében idős krónikus beteg, és újabb 164 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 026 529 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 072 940-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 802 510-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 581-re, a gyógyultaké 671 392-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 101 537. Kórházban 1417 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 12 376-an vannak, a mintavételek száma 5 750 359-re nőtt.Merkely szerint nem lesz negyedik hullám Magyarországon
Nem lesz negyedik hullám, sőt már a nyáron sem lesz koronavírus itthon - minderről Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora beszélt a Tényeknek.Moderna-vezérigazgató: a nyár végéig be kell oltani minden veszélyeztetett személyt egy harmadik adaggal
Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója szerint a koronavírus-vakcina harmadik emlékeztető oltása kiváló módja annak, hogy megvédjék a leginkább veszélyeztetetteket a folyamatosan megjelenő új koronavírus-variánsok ellen – számolt be a liner.hu.A nyugdíjas szervezetek vezetője Pfizert követel az időseknek – úgy véli, nem véd eléggé a kínai vakcina!
A nyugdíjasokat képviselő szervezetek védettségi tesztet és Pfizer-vakcinát követelnek az időseknek – írja az atv.hu. A portál beszámolója szerint a nyugdíjas szervezetek úgy vélik, hogy a kínai Sinopharm-vakcina nem nyújt megfelelő védelmet az idősebb korosztály számára.Ajánljuk még

















