koronavírus
Negyedik hullám – A WHO szerint Európának nem kellene kétszer ugyanazt a hibát elkövetnie
A vakcinák védenek a vírusvariánsok ellen, de a nagyobb mobilitás több fertőzéshez vezethet. Nem kellene ugyanazt a hibát elkövetni, mint tavaly ilyenkor, ami egy újabb hullámhoz vezetett – figyelmeztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európát.Operatív törzs: vége a látogatási tilalomnak a kórházakban
Pénteken is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját a járványkezelésért felelős operatív törzs. A koronavírus tájékoztatási oldal ma reggeli adatai szerint a beoltottak száma 4 898 866 fő, közülük 2 886 292 fő már a második oltását is megkapta. 657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 661 564 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 034 főre csökkent. 1645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen.Merkely Béla szerint a budapesti vizes Európa-bajnokság minden idők legnagyobb versenybuborékja
Eddig tizennégyezer PCR-tesztet végeztek el a budapesti vizes Európa-bajnokságon – többek között erről beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, az esemény háromszázötven fős egészségügyi csapatának irányítója pénteken az M4 Sport Sporthíradójában.Ötven alatt a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma Magyarországon
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 898 866 fő, közülük 2 886 292 fő már a második oltását is megkapta. 657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 661 564 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 110 034 főre csökkent. 1645 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a koronavirus.gov.hu kormányzati portálon.A világon már százhatvanöt és fél millió ember fertőződött meg koronavírusban
A világon 165 530 873 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 430 580 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 164 626 458 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 413 801 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Kiderült, mi okozta Puhl Sándor halálát
A világhírű magyar futballbíró, Puhl Sándor csütörtökön, hatvanöt éves korában meghalt. Halála körülményeiről kiderült, hogy betegsége hetek óta tartott, és szervezete végül nem tudta legyőzni a koronavírust. A Blikk megírta, hogy a népszerű sportember halálát a koronavírus okozta, szervezete nem tudta legyőzni az alattomos betegséget.Szijjártó Péter: a mai napon hétszázezer Sinopharm-vakcina érkezik Magyarországra (Videó!)
Szijjártó Péter ma reggel Facebook-oldalán közzétett videójában jelentette be, hogy magyar delegáció indul Hamburgba, hiszen ma Magyarország átveszi az Európa Tanács elnöki pozícióját. A miniszter beszélt arról is: hamarosan Budapesten landol a magyar kormány teherszállító repülőgépe, amely hétszázezer kínai Sinopharm-vakcinát szállít Magyarországra; ezzel a kínaiak is teljesítik a megkötött vakcinaszállítási szerződést.Orbán Viktor: hamarosan megszűnik a kijárási tilalom és a köztéri maszkviselés – Itt vannak a részletek!
Megszűnik a kijárási tilalom – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Az üzletek és a vendéglátóhelyiségek kötelező zárási ideje is megszűnik, illetve eltörlik a köztéri maszkviselési kötelezettséget, ha elérjük az ötmillió beoltottat. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy lakodalom akár kétszáz fővel is megtartható lesz korlátozás nélkül. Ezen kívül arról is szólt, hogy bár folytatódik az uniós vakcinabeszerzés, Magyarország azért nem fog ebben részt venni, mert a magyar kormány előre gondolkodott: Orbán Viktor szerint elegendő vakcina áll rendelkezésre, még akkor is, ha szükség lenne harmadik vagy negyedik oltásra. A kormányfő kifejtette, hogy önellátásra rendezkedett be az ország, ami nemcsak a lélegeztetőgépekre, hanem most a vakcinákra is igaz: úgy számolnak most, hogy legkésőbb 2022 őszén akár megkezdheti a gyártást a Debrecenben épülő vakcinagyár. A hitelmoratórium kapcsán elmondta: azért hosszabbítottak most két hónappal, hogy időt adjanak a bankoknak és a kormánynak arra, hogy egy élesnek ígérkező vitát lezárjanak, és eldöntsék, mi lesz a hitelmoratórium után. Szerinte most a munkából élő emberek érdekeiből kell kiindulni. Orbán Viktor leszögezte a jövő évi költségvetés vitája kapcsán, hogy nem kell komolyan venni a bohócokat, és nem kell felülni a provokációnak: az ellenzék hatalomra akar kerülni, ezért mindent, amit a kormány csinál, azt rossznak minősítik. A honvédelem napján szóba került, hogy tizenegy évvel ezelőtt, amikor a Fidesz–KDNP kormány átvette a kormányzást, tizennyolc tartalékos katonája volt a csaknem tízmilliós országnak. A kormányfő ezzel kapcsolatban elmondta: a baloldalnak az volt a véleménye, hogy a mai világban nincs szükség magyar honvédségre. Orbán szerint a mostani kormány úgy véli, hogy honvédségre szükség van, mert a honvéd a hazát védi. Nem támaszkodhatunk külső segítségre, a NATO-ra – tette hozzá.Orbán Viktor ma is az operatív törzs ülésével kezdte a napot
Közösségi oldalán osztott meg fényképeket ma reggel Orbán Viktor, aki a napot az operatív törzs ülésével kezdte. Mint ahogyan azt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón leszögezte, az operatív törzs ülése után várhatóan bejelentésekkel áll elő az ötmilliós határral kapcsolatban a Kossuth Rádiónak adott interjúban, fél nyolc után.Ajánljuk még

















