Pesti Srácok

kovács balázs

Pert vesztettek Karácsony Gergelyék a kerület eltitkolt kintlevőségei miatt – Csődközelben lehet Zugló

Magyar ugar 2019 október 1.
Egy friss bírósági ítélet szerint nyilvánosságra kell hozniuk Karácsony Gergelyéknek a titkosított zuglói kintlevőségeik adatait, azaz közérdekű adatnak minősül, hogy ki mennyivel és mióta tartozik a kerületnek. Karácsony (ön)leleplező hangfelvétele mellett Zugló pénzügyi helyzete sem elhanyagolható, a kampány finiséhez érkezve ugyanis Karácsony igyekezett promotálni elhanyagolt kerületét, hogy bizonyítsa az embereknek, milyen jó munkát végzett öt éven át. Sajnos ehhez azonban nincs más muníciója, mint a trükk és a szemfényvesztés, ahogy a cirkuszban szokás, ezzel pedig a PestiSrácok.hu stábja is szembesítette legutóbb. Többször foglalkoztunk már azzal, hogy a kerület a csőd szélén áll, hitelekből él, Karácsony pedig zűrzavart hagy maga után. A zuglói vátesz legutóbb Facebook-oldalán posztolta ki, hogy a korábbi fideszes polgármester alatt mínuszban volt a kerület, az ő vezetése alatt pedig több, mint egymilliárd forintos pluszt könyvelhetnek el. Mint mindig, az ördög most is a részletekben rejlik, hiszen Karácsony mostani plusz egymilliárd forintja egy pillanatnyi állapot, és annak köszönhető, hogy befolyhatott az iparűzési- és telekadó, másrészt az ellenzék főpolgármester-jelöltje elfelejtette elmondani, hogy több, mint 2 milliárd forintos többlettel vehette át a zuglói önkormányzat vezetését 2014-ben, adósság nélkül. A kerület pénzügyeiről Kovács Balázzsal, a zuglói önkormányzat fideszes képviselőjével beszéltünk telefonon, aki bíróságon támadta meg, hogy Karácsonyék titkosították a kerület kifizetetlen számláit, valamint Zugló kintlevőségeibe sem nyerhetett belelátást. A bíróság első fokon a fideszes politikusnak adott igazat a kintlevőségek ügyében, Karácsonyéknak teríteniük kell a lapjaikat 15 napon belül. A zuglói veszteségtermelő vezetés elképesztő menekülése tovább folytatódik az igazság elől, hiszen a titkosított kifizetetlen számlák ügye még folyamatban van a bíróságon.

Alkalmas-e Karácsony BÁRMI elvezetésére? – Kovács Balázs és Pesty László a Polbeatben (élő 19 órakor!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2019 szeptember 3.
Emlékeznek még, hogy mit ígért Karácsony Gergely még virtigli LMP-s politikusként? Lehetmásos kormányváltást, amelyből az LMP szétverését és pártszakadását sikerült megvalósítania. Emlékeznek, hogy Karácsony mit mondott a választóinak arról, hogy a szocikat vagy a fideszeseket utálja-e jobban? Így borult Karácsony az MSZP, és ezzel párhuzamosan Gyurcsány keblére, amely ölelésből a Jobbik sem maradhatott ki. Aztán emlékeznek, hogy mit ígért Karácsony párbeszédes, ellenzéki miniszterelnök-jelöltként? Azt, hogy április 9-én majd jól bebiciklizik a Miniszterelnökségre a kulcsokért, de a választók még a biciklizár kulcsát sem merték rábízni, nemhogy a miniszterelnöki dolgozószobáét. Karácsony persze a zuglóiaknak is ígért. Rendet, rohamosan fejlődő nyugati várost, ellenzéki csúcsteljesítményt és kirakatkerületet – kár, hogy Karácsony szótára véletlenül a favellák kifejezésnél nyílt ki. Mindezek után tudják, mit ígér most Karácsony? Budapest visszavételét... A fenti előzménytörténet után felmerül a kérdés: Karácsony alkalmas-e bárminek az elvezetésére? Mindezekről és Zugló tönkretételéről lesz szó a mai PS-Polbeatben: élő műsorunkban Kovács Balázs, Zugló fideszes képviselője és Pesty László filmrendező, a Szabadfogás megmondóembere lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége 19 órától. A PestiSrácok.hu szokásos Polbeat-vitájából kiderül, milyen feladatkör betöltésére alkalmas Karácsony, és miért kell visszavenni Zuglót az ellenzéktől. A beszélgetést szokás szerint élőben közvetítjük ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.

Karácsony Gergely húzza az időt a zuglói parkolási káoszban - A helyi Fidesz nem adja a nevét az ámokfutáshoz (PS-videó!)

Magyar ugar 2019 június 13.
Rendkívüli közgyűlést hívtak össze a zuglói önkormányzatnál, egyes hírek szerint pedig ma borulnia kellett volna a bilinek, hiszen Karácsony Gergely parkolási ügyekben történő alkalmatlansága már több pártnál kiverte a biztosítékot, a káosz és a zavar pedig tetőfokára hágott. A nagy tervekből aztán semmi sem lett, hiszen kiderült, hogy minden megy tovább a maga útján, így a ma már több, mint 1 milliárd forint veszteséget termelő parkolási káosz továbbra is fennáll, napi egymillió forinttal hizlalva a kerület veszteségeit. Ugyan a rendkívüli képviselő-testületi ülést a helyi szocialisták hívták össze, végül semmilyen áttörés nem történt. A PestiSrácok.hu a helyszínen járt, és megdöbbenve láttuk a közgyűlésen tapasztalható zavart, hiszen a Karácsony Gergely vezette testület egy teljesen érthetetlen rendszer alapján saját kezébe kívánja venni a parkolást, mely sehol sem volt működőképes modell, nincsen rá megfelelő példa. A Fidesz-frakció azonban ehhez nem akarja nevét adni, hiszen ahogy Kovács Balázs önkormányzati képviselő stábunknak elmondta, Karácsony eddig is próbálta áttolni rájuk a felelősséget, folyamatosan menekült minden kínos szituációból, így a mai előterjesztésen a fideszesek egyszerűen nem szavaztak. A parkolási saga tehát tovább folytatódik, és úgy tűnik, hogy a Karácsony Gergely által összehozott szemétkupac eltüntetésére már csak a következő testületnek lesz lehetősége, ugyanis a polgármester nem képes és nem is akarja megoldani a parkolási anomáliát a ciklusa végéig - mondta el portálunknak Kovács Balázs. Szomorú heteket és hónapokat kell még megélniük a zuglói polgároknak, mely alatt csupán a kerület vesztesége nő tovább. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.