kriminálpszichológus
Brutális bántalmazó bűnügyi felügyeletét engedélyezte a bíró, a férfi így újabb nőt tudott megerőszakolni (PS-videó!)
Hiába fellebbezett az ügyészség, az első- és a másodfokú bíróság is úgy ítélte meg, hogy nyugodtan bűnügyi felügyelet alá helyezhető az a férfi, aki korábban már többször is erőszakos bűncselekményt követett el. Tavaly júliusban életveszélyt okozó testi sértéssel és garázdasággal vádolták meg, mert 2019 őszén meztelenre vetkőztette és ájulásig fojtogatta a barátnőjét a Westend lépcsőházában. A nő a bántalmazás következtében az arcán, nyakán zúzódásos, véraláfutásos sérüléseket szenvedett, a nyak leszorításával agyduzzanat alakult ki nála, amely közvetett életveszélyes állapotot eredményezett; azért nem halt meg, mert a férfi nem fojtogatta tovább. Ebben az ügyben fegyházbüntetést kért rá az ügyész. Mégis csak nyomkövető használatát rendelték el nála, amit O. Zsolt levágott a lábáról, majd a Népligetben brutálisan bántalmazott és megerőszakolt egy 72 éves idős asszonyt, akit futás közben ért a támadás. Az áldozat feljelentést tett, a férfit elfogták, ezzel azonban még korántsem ért véget a nő kálváriája. És persze jó kérdés az is, hogy az eljáró hatóság felelősségét vizsgálja-e valaki, hiszen ha nem engedélyezik, a férfi nem tudott volna újabb bűncselekményt elkövetni. A Népligetben megerőszakolt idős asszonynak "szerencséje" volt; túlélte a támadást, de a lelki megrázkódtatás és trauma valószínűleg kitörölhetetlen nyomot hagy benne. Az erőszaktevő számára pedig hiába kínálják fel a börtönben a terápiás lehetőséget, a statisztika szerint nem élnek azzal. Hogy mi lehet az oka annak, hogy valaki ilyen bűncselekményt kövessen el, és vajon az áldozat számára van-e segítség, hogy feldolgozza az átélt traumát, arról Végh József kriminálpszichológussal beszélgettünk. A szakember szerint a legtöbb bűnelkövető egyáltalán nem veszi igénybe a büntetés-végrehajtási intézetekben működő pszichiátriai, lelki gondozást, ezért nagy eséllyel követik el újra az erőszakos bűncselekményeket. Király Nóra pedig több civil szervezet vezetőjeként évek óta foglalkozik az erőszakot elszenvedett nők képviseletével. A Mindennapok Női SzemmelEgyesület elnöke a PestiSrácok.hu-nak arról is beszélt, hogy az utóbbi években jelentősen romlott a közbiztonság a fővárosban, szerinte Karácsony Gergely városvezetésének köszönhetően. Király Nóra stábunk kérdésére válaszolva kifejtette: nem csupán a prevenció fontos, és az áldozathibáztatás egyáltalán nem megoldás. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után