laár andrás
A rendszerváltó házibuli folytatódik - Szabadságkoncert a magyar könnyűzene legendáival (PS-videó)
„Nagy Imre újratemetésén, ott a Hősök terén reménysugár jelent meg mindannyiunk lelkében. Úgy nézett ki, hogy lesz szabadság, az emberek saját maguk dönthetnek sorsukról, de abban a pillanatban ez még csak egy álom volt” – idézte fel a 061.hu-nak 1989. június 16-át Nagy Feró, a magyarországi rendszerváltozás talán legfontosabb lélektani pillanatának 30. évfordulójára szervezett Szabadságkoncert házigazdája. Az ingyenes és grandiózus vasárnapi rendezvény főpróbáján a KFT együttes két tagjával, Laár Andrással és Márton Andrással, valamint Vincze Lillával is sikerült szót váltanunk a Szabadságkoncert legendás fellépői közül. Rajtuk kívül Varga Miklós, Homonyik Sándor, Vikidál Gyula, a Beatrice, a Republic, az Emelet, a Piramis-évek (Révész Sándorral és Závodi Jánossal), Keresztes Ildikó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Vastag Csaba szerepel a Hősök tere nagyszínpadán a Liszt Ferenc Kamarazenekar szimfonikus kíséretével. Ajánljuk még
"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák. Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban