A rezsicsökkentés sikere – Hazánkban voltak a legolcsóbbak 2022-ben is az energiaárakPPestiSrácok.hu Eco 2023 április 26. Az ukrajnai orosz inváziót megelőzően kezdődött, de 2022 második félévéig az egekbe szökött jelentős áremelkedés után a villamosenergia- és földgázárak az utóbbi időben a stabilizálódás jeleit mutatják, a kormányok politikáinak és beavatkozásainak köszönhetően - közölte az Eurostat. Az uniós országok különböző intézkedéseket választottak, például az adók és díjak csökkentését, a fogyasztóknak nyújtott átmeneti adómentességet, árplafonokat, átalánytámogatást vagy utalványok kiosztását a végső fogyasztóknak, egyes országok pedig szabályozott árakat alkalmaztak. Magyarországon a lakosság számára továbbra is rezsicsökkentett áron van a gáz és az áram az átlagfogyasztás mértékéig.
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra Magyar ugar június 4. Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Nem hagyják pihenni a tiszás celebeket, akik most nők alázásával igyekeznek elterelni a figyelmet Magyar Péter kínos performanszairól Magyar ugar június 6.
Közösen álltunk ki a migrációs paktum ellen (PS-fotógaléria!) Magyar ugar június 5. Megmutattuk, hogy a hazánk sorsáról csak mi, magyarok dönthetünk.
"Sérti az EU-s jogot és ellentétes a jogállamisággal" - neves jogászokat kérdeztünk Magyar Péter ördögi tervéről Magyar ugar
"Magyar Péter a demokráciát diktatúrára cseréli" Szimpátiatüntetés Sulyok Tamás mellett (ÉLŐ) Magyar ugar
Huth Gergely: Görög Márta hátralévő életét szakmai megsemmisülés, örök megvetés és szégyen kísérje! Magyar ugar