lampé Ágnes
Keményen kiosztotta a Lampé Ágnest kirúgó Klubrádiót Szalay-Berzeviczy Attila
Bár a sorozatos jogsértések miatt a Klubrádió elvesztette frekvenciáját, nem tanultak az esetből: méltatlan módon lehetetlenítették el egyik műsorvezetőjüket, Lampé Ágnest. A jogtalanságot kiáltó rádió ügye azóta komoly visszhangot kapott, az ügyben pedig most megszólalt Szalay- Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom elnöke is, aki személyesen is érintett az ügyben. A korábbi tőzsdeelnök szerint ugyanis a klubrádiós Arató Andrásnak a jogszerűség és a becsület csak akkor lényeges kategóriák, amikor azok saját érdekeit szolgálják.Méltatlan és jogsértő módon rúghatta ki a Klubrádió az egyik műsorvezetőjét
Azt írta a Klubrádió vezetősége Lampé Ágnes, az elbocsátott rádiós műsorvezető felmondásába, hogy nem járt be dolgozni a rádióba és nem készítette el a műsorait, valamint nem jelent meg a rádió vezetősége által kezdeményezett egyeztetéseken. Csakhogy a kirúgott rádiós szerint épp ellenkezőleg történt, ugyanis nem mehetett be a munkahelyére és nem készíthette el a műsorait. A műsorvezető ügyvédje már épp perelni készült a Klubrádiót, amikor fordulat következett be az ügyben. Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója viszont eltérően emlékezik a történtekre – derült ki a media.1.hu cikkéből.Ajánljuk még