lantos csaba
Nem lesz probléma a gázellátással – Több mint hetven százalékos töltöttségűek a magyar gáztárolók
December végén is több mint hetven százalékos töltöttségűek a hazai gáztárolók, ami azt jelenti, hogy ezen a télen már nem lehet gond a készletekkel. Eközben a magyar háztartások által fizetett energiár is a legkedvezőbbek közé tartozik Európában.Maradnak az eddigi lakossági energiaárak, az átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól
Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem, így nem nőnek az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter december 21-én, szerda éjjel. Ezzel egy időben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent Magyar Közlönyben.Esküt tesz ma az új energiaügyi miniszter
Esküt tesz Lantos Csaba új energiaügyi miniszter hétfőn, az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A tervek szerint az idei utolsó parlamenti ülés 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Szót kap Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló is. Ezután leteszi az esküt Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Az új minisztert Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december elsejei hatállyal nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök.Beiktatták hivatalába az energiaügyi minisztert
Beiktatták hivatalába az energiaügyi minisztert. Lantos Csaba az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt tartott beszédében kijelentette, hogy Magyarország energiaellátása jelentős mértékben függ a behozataltól, ezért a következő évek legfontosabb feladata az energiaszuverenitás feltételeinek megteremtése lesz.Ajánljuk még












