liberális iskolák
Húsz éve működtethet szövevényes pénzlenyúló céghálót a baloldal szakképzési guruja (3. rész)
A tényfeltáró riportsorozatunk korábbi részeiben (ITT és ITT) egy főként speciális nevelési igényű fiatalok képzésére kiépült alternatív iskolahálózatot mutattunk be. Egy fiatal lány és szülei kálváriáján keresztül tártuk olvasóink elé, milyen veszélyeket rejthet az egyre divatosabbá váló, a Tanext Akadémiában és társiskoláiban is alkalmazott ultraliberális oktatás. Feltártuk a kispesti iskola hátterét és olyan furcsaságokra mutattunk rá, amelyek komoly aggályokat vethetnek fel. Oknyomozó munkánk során megtudtuk, hogy egyetlen épületbe több iskolát is bejegyeztek, amelyek tevékenysége is egybeesik, és amelyek mögött ugyanazok a személyek állnak, csak épp más-más jogi formában, ráadásul nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is működtetnek iskolát vagy iskolákat. Rámutattunk, hogy a fenntartóként jegyzett cégek egyikének tulajdonosa egy olyan betéti társaság, ami 2013-ban megszűnt. Vagy hogy egy ugyanebbe a körbe tartozó, de másik néven futó iskola fenntartója egy olyan alapítvány, amely jogosulatlanul gyűjti az egy százalékos adófelajánlásokat. Sorozatunk következő fejezetében az alternatív iskolahálózat mögött álló Kajos Lászlót mutatjuk be, aki a baloldali kormányok szakképzési gurujaként kezdte a pályafutását, bár a kormányváltással politikai pozíciói azonnal megszűntek, családtagjait bevonva a szakképzések területén egy szakképző intézményekből, alternatív iskolákból és tucatnyi cégből álló hálózatot épített fel, amellyel évente több száz millió forint közpénzhez jutnak hozzá. Riportunkban bemutatjuk, hogy Kajos László többször is fókuszba került már szakképzési állami támogatások eltűnése kapcsán. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Egyszerűen besétált a rendőrségre a tízmilliárdos csalással gyanúsított „Bróker Marcsi”
Nem a hatóságok fogták el, hanem önként adta föl magát tavaly decemberben a „Bróker Marcsiként” ismert, tízmilliárdos csalással gyanúsított karcagi nő Belize-ben – tudta meg a Bors. Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.